Ugrás a tartalomra

Idén is megrendezte a „Szegények farsangját” a Szent Lázár Lovagrend és a Vöröskereszt

Létrehozva
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend és a Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei szervezete a Szegények farsangját Miskolcon. A karitatív program célja, hogy a rászorulók is közösen, méltó módon ünnepelhessék meg a farsangi időszak utolsó napját, amit a keresztény hagyományban Húshagyó Keddként is ismernek.
A Miskolc Televízió riportja

A jótékonysági programon mintegy 220 adag meleg ételt is kiosztottak. A rendezvény vendége volt Eperjesi Erika a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája is.

Kép
Fotó: Mocsári László

A Szegények farsangjával vidámság költözött a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének Hajléktalanokat Gondozó Központjába, kedden délelőtt. A résztvevők megidézték a karneváli hangulatot, jelmezt ölve várták az ünnepi produkciót. Hollósy András főszervező, a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend parancsnoka nyitóbeszédében kiemelte a Vöröskereszttel való jó együttműködésüket, mint mondta, ennek eredményeképpen szervezték meg a mai eseményt is. Minden évben törekednek arra, hogy ne csupán jótékonysági esemény legyen, hanem kulturális programmal is színesítsék ezt a napot.

Kép

Az eseményen a rend nagyperjele, Pellek Sándor orvos-alezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztály mellkassebészeti részlegének vezető főorvosa is részt vett. – Szeretném megköszönni a Vöröskereszt helyi vezetésének, hogy lovagrendünk integrálódhatott ebbe a nemes tevékenységbe és külön gratulálok a szervezéshez. Nagy szükség van az ilyen programokra - emelte ki köszöntőjében.

Kép

A rendezvényen fellépett Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája is. Kérdésünkre elmondta, egyértelmű számára, hogy mindenkinek azzal kell segítenie a bajba jutottakat, amivel tudja. – Én ezzel tudok szolgálni, jókedvet, vidámságot és kikapcsolódást tudok nyújtani. Azt hiszem minden korosztály élvezte az előadást, remélem,  erre a röpke félórára kicsit elfelejthették a gondjaikat és felhőtlenül szórakoztak – hangsúlyozta a művésznő.

Kép

Az előadás után rizses hús, kalács, és tea került a jelenlévők asztalára. Ebéd előtt Szónoczky János atya mondott asztali áldást. Az ünnepi menü a Szent Lázár Lovagrend jóvoltából készült, a karneváli hangulatot is ők varázsolták a hajléktalan-szálló melegedőjébe.

Kép

Hollósy András a rendezvény főszervezőjeként kiemelte, nagy örömmel tölti el, hogy ennyien eljöttek és ennyien segítenek. – Fontosnak tartjuk azt, hogy a környéken élő rászorulóknak legyen egy olyan napjuk amikor kicsit jobban érezhetik magukat. Ötödik alkalommal rendezzük meg a keresztény hagyományokhoz kapcsolódóan, húshagyó kedden a farsangot. Fontos számukra, hogy ilyenkor kiléphetnek a szürke hétköznapokból, elfelejthetik gondjaikat egy napra és más szemmel tekinthetnek a világra -hangsúlyozta.

Kép

A jelenlévők mindannyian jól érezték magukat, egyikük -aki nevét nem vállalta- elmondta, idős korára rengeteg dolgon keresztül ment és rászoruló lett. – A vöröskereszt dolgozói felkaroltak és nem hagytak cserben amiért nagyon hálás vagyok és nagyon jól érzem itt ma magam. Teljesen olyan mintha fiatal lennék, bár már nyolcvan éves vagyok.

Kép

Az intézmény vezetője Duberné Dunaveczki Éva tájékoztatása szerint, az ebéd befejeztével a jelmezesek felvonulnak majd és zsűri díjazza őket. – Értékes és hasznos ajándékokat nyerhetnek majd, a továbbiakban pedig zenés-táncos mulatsággal folytatódik a délután - mondta. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.