Ugrás a tartalomra

Közös figyelem a közlekedés biztonságáért

Létrehozva
Helyszíni bírsággal sújtották azokat a szabálysértő autósokat Miskolcon, akikkel szemben a térfigyelő kamerák felvételei alapján tudtak azonnal intézkedni a rendőrök.
Kép
Forrás: mior.hu

A közlekedés biztonságát támogató közös kezdeményezést indított útjára a Miskolci Rendőrkapitányság és a Miskolci Önkormányzati Rendészet. A program a városban rendszeresített térfigyelő kamerákra és a rendőrjárőrök azonnali intézkedésére alapoz. A biztonságos közúti közlekedés megerősítését szolgáló akció első etapja 2019. március 4-én volt Miskolcon. A térfigyelő központban az önkormányzati rendészek és a rendőrök közösen figyelték a városban pásztázó kamerák felvételeit. Szabálysértés esetén a továbbított információk alapján a járőrök azonnal ki tudták szűrni a forgalomból a szabályok ellen vétőket.

A 13 órától 17 óráig tartó ellenőrzésen a kamerafelvételek alapján három járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök a Kiss Tábornok úton. Két járművezető nem adott elsőbbséget a gyalogátkelőhelyen közlekedő gyalogosoknak. A két sofőrt a hatóság helyszíni bírsággal sújtotta és 6-6 közúti közlekedési előéleti „büntetőponttal". A harmadik jármű vezetője nem megfelelő sebességgel közelítette meg a gyalogátkelőhelyet, így őt helyszíni bírsággal büntették a járőrök.

A közlekedők, így az autósok és a gyalogosok is számíthatnak a Miskolci Rendőrkapitányság és a Miskolci Önkormányzati Rendészet közös akciójára a közeljövőben.  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy legyenek türelmesek, tartsák be a szabályokat, fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, hogy ha kell, eleget tudjanak tenni elsőbbségadási kötelezettségeiknek. A gyalogosok figyelmét pedig arra hívták fel, hogy kellő körültekintéssel kezdjék meg az áthaladást és ahol kötelező, viseljenek láthatósági mellényt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.