Ugrás a tartalomra

Tavasz, nők, madárcsicsergés – Márciusban is Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
Közeledik a hónap harmadik vasárnapja, újra Termelői Nap az Erzsébet téren. Március 17-én bőséges kínálattal és színes programokkal várják az érdeklődőket 9 – 13 óráig. A rendszeresen kilátogatók számára már megszokott, hogy a Miskolci Termelői Nap nem csupán egy vásár, hanem egy családi rendezvény, ahol a bevásárlást különböző programok színesítik.
termeloi_nap_marcius_4b (1).jpg

A márciusi rendezvény elsősorban a nőkről fog szólni. Igaz, a nőnapon akkor már túl leszünk, de miért ne ünnepelhetnénk őket egy hét múlva is? A Női Erőforrás Család és KarrierPont sátrában virágot készíthetnek az érdeklődők, hogy kedveskedjenek a hölgyeknek. Az édesanyák együtt játszhatnak gyermekükkel a családi sátorban, ahol különböző gyerekjárgányokat is kipróbálhatnak. 10 és 11 órától interaktív mesesátor várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A nőkön kívül a madaraké lesz a főszerep. A tavasz beköszöntével egyre több madárcsicsergést hallhatunk. A Mályi Madármentő Állomás sátrában tanácsot kérhetünk, hogy mit kell tenni, ha valaki egy fiókát talál, vagy ha sérült, gázolt, lőtt, mérgezett madarat lát. A kilátogatók megismerkedhetnek Fülessel, a bagollyal is. A kézműves sátorban a gyerekek madárfigurákat hajtogathatnak és színezhetnek.

Természetesen a zene sem maradhat el, 11.30-tól a Számadó Zenekar tavaszváró, madárcsalogató muzsikával szórakoztatja a kilátogatókat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.