Ugrás a tartalomra

Várak, kastélyok tűgobelinen – kiállítás nyílt a Diósgyőri várban

Létrehozva
„Várak, kastélyok tűgobelinen” címmel nyílt kiállítás hétfő délután a Diósgyőri vár Lovagtermében. A látogatók tizennyolc városképet, öt vár és kilenc kastély témájú gobelinképet tekinthetnek meg a tárlaton. Mi több, a képekbe varrt lakókat is láthatják, akik korhű ruhákban és korabeli környezetben néznek vissza az alkotásokról.
gobelin_190311_vcs_04.JPG
Fotó: Végh Csaba

„Ha a gobelinről igaz az az állítás, hogy a szépség és a türelem művészete, akkor erről a kiállításról nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szépség, a művészet és a lokálpatriotizmus találkozik ezeken a gobelineken” – vallják a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének tagjai. Mint fogalmaztak, attól is egyedi ez a kiállítás, hogy Borsod megye három frekventált idegenforgalmi helyéről indítják a tárlatot. – Megmutatjuk, hogy ez a sokat emlegetett „szürke Borsod” képes egy egyedi, különleges ötlettel előállni, s mindez 9 nyugdíjas hölgy keze munkája nyomán – fogalmaztak.

A képeken megelevenedik egyebek mellett a Diósgyőri vár is, ezért az alkotók úgy gondoltak, a vándorkiállítás egyik helyszíne mindenképpen Nagy Lajos egykori palotája legyen.

gobelin_190311_vcs_01.JPG

– Amikor novemberben megtudtuk, hogy meghívnak minket a Diósgyőri várba, nagyon boldogok voltunk, hiszen megérkeztünk a gobelin bölcsőjébe – fogalmazott Kissné Király Piroska, a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének vezetője, hozzátéve: mi azt hoztuk ide, amit annak idején is itt varrtak. Érdeklődésünkre elmondta, azért vannak „csak” kilencen, mert ez nem csupán öltögetés, ez művészet, ezt varrni nagyon kevesen tudják.

gobelin_190311_vcs_02.JPG

Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere a kiállítást megnyitó beszédében kihangsúlyozta, véleménye szerint ennek a tárlatnak a Diósgyőri várban van a legjobb helye, abban a várban, amely 2011. és 2014. között jelentősen újjáépült a magyar kormány támogatásának köszönhetően. Továbbá kifejtette, 2015-ben megépült a Lovagi Tornák Tere is, mely megannyi rendezvény helyszínéül szolgál azóta; mint például a Középkori Forgatag, mely 2018-ban is elnyerte a Minősített Európai Fesztivál címet.

gobelin_190311_vcs_09.JPG

Az alpolgármester felidézte a tavalyi kiállítást, mely a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban volt. – Azért is érdekes ez a tárlat, mert bemutatja hazánk gyönyörű tájait a várakon és kastélyokon keresztül, amelyektől szebbet úgysem találhatunk – emelte ki, hozzátéve: van rengeteg szép hely a világon, de a legszebbek itthon vannak.

gobelin_190311_vcs_06.JPG

Demeter Zoltán, országgyűlési képviselő, a kiállítás fővédnöke a tárlat megnyitásán úgy fogalmazott, nem csupán alkotások születnek akkor, amikor ezek a hölgyek összeülnek, hanem egy közösség kovácsolódik össze; egy olyan közösség, amely teremt, alkot, hogy szebbé és gazdagabbá tegye a mindennapi környezetünket. Kiemelte továbbá azt is, milyen komoly munka van ezeknek a képeknek az elkészítésében: napi 12-13 órányi gobelinezés.

gobelin_190311_vcs_13.JPG

Kissné Király Piroska, a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre nevében átadott egy képet Pfliegler Péter alpolgármesternek, melyet a Városházának ajánlott fel az egyesület.

A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének ez már a második vándorkiállítása nyolcéves fennállásuk óta. Hamarosan az Edelényi kastélyban vendégeskednek az alkotások, majd tovább indulnak Budapestre.

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.