Ugrás a tartalomra

Hubay: "Március 15-e a nemzetről szól"

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között vonták fel március 14-én az országzászlót Diósgyőrben a ’48-as forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából. Az ünnepi megemlékezésen a Szent Ferenc általános iskola diákjai adtak műsort. Hubay György országgyűlési képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: ma is a szabad, önálló, magyar hazáért kell harcolnunk.

Hubay György azzal kezdte, hogy március 15. „szól a nemzetről; rólunk, a nemzet alkotóiról. És szól azokról a küzdelmekről, amelyek nemzetté tették a magyar népet”.

Kép
Fotó: Parai Roland

– Ma azokra a hazafiakra emlékezünk, akik 1848. forradalmi időszakában elkötelezettséget vállaltak a nemzetért, majd 1849. szabadságharcában az életüket adták érte. És emlékezünk azokra, akik felelős politikusokként békét kötöttek, és kiegyezésre vitték az állam önállósodásáért folytatott küzdelmet, akik aztán nagy igazgatási és gazdasági reformintézkedéseikkel új alapokra építették az országot – hangoztatta a kormánypárti politikus, hozzátéve: „és szólunk azokról is, akik egyszerű emberként előbb szabadságukat, majd életüket áldozták a nemzetté válás küzdelmében”.

Kép

A mi forradalmunk annyiban volt más ’48-ban, hogy Magyarország nem volt független állam, egy birodalom részei voltunk – emlékeztetett az országgyűlési képviselő. Nem volt önálló, magyar haza, hanem része voltunk egy nagy birodalomnak. „Egy alkotórésze voltunk, jogok nélkül”, mutatott rá. – Az 1848-as magyar forradalom ezért más; ezért különleges és nagyszerű, ezért tisztelik más nemzetek. Mi akkor a függetlenségünkért is harcoltunk, nem pusztán a polgári jogokért, a választójogért, a sajtószabadságért, az önrendelkezésért, az önálló kormányért. A szabad magyar hazáért harcoltunk – húzta alá Hubay György.

Kép

Úgy fogalmazott: „a magyar szabadságot azonban soha nem adták ingyen, ezt a 48-asok is megtanulták”. – Összehangolt támadást indítottak ellenünk, felbérelt zsoldosokat küldtek a magyarok leverésére, és szabadságharcra kényszerítették a magyar nemzetet. Majd jött a megtorlás, és a magyar nemzetnek közel másfél évszázadot kell arra várni, hogy valóban független és szabad legyen a 20. század végére – emlékeztetett.

– Ma újabb birodalom terjeszkedik, aminek nyilvánosan is vállalt célja, hogy eltörölje a nemzetek Európáját, és létrehozza az Európai Egyesült Államokat, ahol az európai nemzetek ismét egy birodalmi központ hatalmi és pénzügyi érdekei alá lennének rendelve – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a szabad, önálló, magyar hazáért küzdöttünk – és ma is ezért kell harcolnunk. A szabadságunkról szól 1848.

Kép

Hubay György hangsúlyozta a megemlékezés helyszínének jelentőségét. – A magyar zászló alatt ünnepeljük nemzetünk önállóságát, függetlenségét. A magyar zászló és címer napja 2014. óta hivatalos emléknap, holnapután ünnepeljük, kötődően a márciusi forradalom ünnepnapjához. Mert ez is 1848-hoz kötődik – ismertette.

Kép

1848-ban fogadták el ugyanis a hivatalos magyar zászlót, és tették kötelezővé a kihelyezését a nemzeti ünnepek alkalmával közintézményekre, illetve hajókra. – A nemzeti lobogó ugyanis itt, a téren, s mindenütt az országban egyet hirdet: azt, hogy a magyar nemzet egysége valóságos egység, államhatárok feletti, megbonthatatlan összesség – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Kép

Ünnepi beszédét végül azzal zárta, hogy a zászló alatt ünnepeljük a nemzet szabadságát, és azt, hogy „ebben a mai európai politikai forgatagban is még szabad, önálló magyar állam vagyunk”. – Azt ünnepeljük, hogy a nemzet egységes és erős, és tudja, hogy ma is vállalnia kell a küzdelmet azért, hogy ez ne változzon meg. Túlélt a nemzet sok véráldozattal megannyi viszályt. A cél és felelősség pedig mindig az volt, hogy „a haza minden előtt!” – hangsúlyozta Hubay György.

Kép

Az ünnepi beszédet követően a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola tanulói adtak műsort, majd az emlékezés és kegyelet virágait, koszorúit helyezték el az országzászlónál a város, intézmények, politikai pártok és civil szervezetek képviselői.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.