Ugrás a tartalomra

Rajzpályázat a Miskolci Törvényszéken

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék csatlakozott a ZOOM Egyesület kezdeményezéséhez, mely a társadalmi felelősségvállalás jegyében hirdet általános iskolás és középiskolás gyermekek számára rajzpályázatot.
Kép
Forrás: inst4gram.com

A Miskolci Törvényszék évek óta kapcsolatban áll olyan speciális bentlakásos intézményekkel, fogyatékossággal élőket nevelő iskolákkal, őket gondozó civil szervezetekkel, akikkel közösen szerveznek a fiatalok számára programokat; továbbá a „Nyitott bíróság” program keretén belül igyekszik azokra a fiatalokra is figyelmet fordítani, akik a társadalom valamely sérülékeny csoportjához tartoznak, ezért támogatja a ZOOM Egyesület kezdeményezését. 

A pályázat különlegessége, hogy abban nem csak a „hagyományos” általános és középiskolák, hanem a fogyatékkal élő, vagy tartósan beteg gyermekek nevelését, gondozását, közvetlen támogatását végző intézményekbe járó fiatalok is részt vehetnek, sőt a pályázás feltétele az intézmények együttműködése. 

A pályázat célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a társadalomban élő „beteg”, „a fogyatékossággal élő”, „sérült” stb. fogalmakhoz kapcsolódó sztereotípiák meghaladására. Hangsúlyozni kívánják az egészséges, valamint a fogyatékkal élő, vagy tartósan beteg gyermekek közötti kommunikáció fontosságát. Bíznak abban, hogy a pályázatban résztvevő, a pályázat benyújtása alkalmával együttműködő intézmények között egy hosszú távú kommunikáció, kooperáció alakul majd ki.

A Miskolci Törvényszék március középétől április közepéig várja a pályaműveket, majd a beérkezett alkotásokat a bíróságon tekintheti meg a közönség. A törvényszék a legjobb 15 pályaművet továbbítja az Országos Bírósági Hivatalba, ahol országos szinten is összemérhetik a versenyzők egymással tehetségüket és kreativitásukat. 

Az eredményesen pályázó fiatalok tárgyjutalomban részesülnek, melyet az Országos Bírósági Hivatal biztosít.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.