Ugrás a tartalomra

Ünnepi megemlékezések, koszorúzások Miskolcon (Képgalériákkal!)

Létrehozva
A hagyományoknak megfelelően a március 15-ei ünnepségsorozat reggel 8 órakor az Avasi temetőben kezdődött Szemere Bertalan, Palóczy László, Butykai József és Horváth Lajos síremlékének megkoszorúzásával.

Az ünnepségsorozat március 15-én, pénteken reggel 8 órakor az Avasi temetőben kezdődött Szemere Bertalan, Palóczy László, Butykai József és Horváth Lajos síremlékének megkoszorúzásával.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Szemere Bertalan magyar arisztokrata politikus, író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az 1848-as választáson Miskolc mezőváros országgyűlési képviselőjévé választották. Az alakuló Batthyány-kormányban belügyminiszter lett, s így az ő feladatai közé tartozott az új országgyűlés előkészítése is; őt magát három választókerületben is megválasztották, de a miskolci mandátumot fogadta el. 1848 decemberében Felső-Magyarország kormánybiztosává nevezték ki, így Miskolcon részt vett a Franz von Schlik tábornok elől visszavonult felső-tiszai hadtest újjászervezésében. 1849. május 2-ától miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth Lajos kormányzó mellett, egészen a kormány lemondásáig.

Kép

Palóczy László liberális reformpolitikus, Borsod vármegye országgyűlési követe. 1807-től állt a vármegye szolgálatában. A liberális ellenzékhez tartozott; Szemere Bertalannal, a megye másik képviselőjével együtt az ellenzék egyik legjelentősebb tagja a reformországgyűléseken. Az 1848-as országgyűlésen Miskolc képviselője és a képviselőház korelnöke volt július elejéig. A világosi fegyverletétel után előbb halálra ítélték, majd ezt kegyelemből börtönbüntetésre enyhítették. Szabadulása után Miskolcra ment, ahol visszavonultan élt, de 1861-ben, nem sokkal halála előtt ismét képviselte szülővárosát az országgyűlésben, ahol ismét ő volt a képviselőház korelnöke. A holttestét Pestről Miskolcra szállító vonatot több helyütt ünnepélyesen fogadták. Az avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Kép

A felvonulók a Petőfi téren gyűltek össze, ahol Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondott beszédet 9 órától.

Kép

Majd elindultak az Erzsébet térre, érintve sorban Batthyány Lajos emléktábláját, Deák Ferenc, Lévay József és Szemere Bertalan szobrát, ahol főhajtással emlékeztek nagyjaink előtt.

Preview Image

A Petőfi Sándor emléktábla és a Széchenyi István szobor után 10 órakor az Erzsébet térre értek a megemlékezők. Itt Kriza Ákos polgármester és Hubay György országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Kossuth Lajos szobra előtt fejet hajtottak. Az ünnepi program a Miskolci Nemzeti Színház műsorával zárult.

A Szent István téren délelőtt 9 órától családi napon vehetnek részt a legkisebbek délután 4 óráig.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.