Ugrás a tartalomra

Nagy utazás a könyvtárban

Létrehozva
Utazóknak és otthonülőknek is ajánlják Lipuszné Valkányi Katalin nyugalmazott egyetemi oktató Nagy utazás című vetített képes előadásait a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Legközelebb március 21-én, csütörtökön délután 5 órától tart élménybeszámolót burmai útjától.
Kép

Lipuszné Valkányi Katalin korábban a Miskolci Egyetemen tanított, és annak idején itt szerzett gépészmérnöki diplomát is. De közben nagyon sokfelé járt a világban. Az egyetemi munkája mellett nyaranként idegenvezetőként dolgozott. Most már nem vállal csoportokat, inkább szervezett utakra jelentkezik. A napokban jött haza Iránból.

Erről az útjáról április 25-én tart majd előadást a könyvtárban. Hogy miért tarja fontosnak az utazást? Azon túl, hogy az élmények és az ismeretek bővítése miatt, más kultúrák megismerése jelentős mértékben szolgálja a helyes önértékelésünket is. Ahhoz, hogy igazán otthon érezhessük magunkat ebben a világban, meg kell ismernünk a velünk élő népeket, a természeti kincseket, az épített örökség, a kultúra, a művészetek csodáit.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.