Ugrás a tartalomra

Megérkezett a lengyel delegáció a katowicei testvériskolából

Létrehozva
2015 óta közös hangversennyel ünnepli meg a lengyel-magyar barátság napját a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és katowicei partneriskolája, a Vojciech Kilar Zeneművészeti Líceum. A két intézmény között azóta testvériskolai kapcsolat alakult ki, melyet évente ismétlődő találkozásokkal, közös hangversenyekkel, programokkal ápolnak: március 17. és 18. között Miskolcra látogatott a líceum 50 fős delegációja.
Kép
Fotó: Mocsári László

Vasárnap érkezett meg Miskolcra az 50 fős katowicei delegáció. A két intézmény közötti együttműködés egészen 2014 decemberéig nyúlik vissza. 2014. december 17-én a katowicei testvériskola, a Wojciech Kilar Líceum küldöttsége adott hangversenyt Miskolcon, a Zenepalota Bartók-termében. Bernadeta Stańczyk igazgatónő szívélyes hívására utazott a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium delegációja 2015 márciusában Katowicébe, ahol a lengyel-magyar barátság napja alkalmából közös hangversenyt adtak lengyel barátaikkal a líceumban, amelyen a két ország köztársasági elnökeinek feleségei és a két város vezetőinek küldöttsége előtt muzsikáltak. Kialakult egy testvériskolai kapcsolat a két intézmény között, melyet évente ismétlődő találkozásokkal, közös hangversenyekkel, programokkal ápolnak: egyik évben Miskolcon, másik évben Katowicében rendeznek hangversenyt a két iskola diákjai.

Kép

Vasárnap délután a Miskolctapolca Barlangfürdőbe látogatott el a delegáció, hétfőn délelőtt pedig a Diósgyőri vár tárlatvezetésén vettek részt.

– Tavaly, amikor mi voltunk Katowicében a lengyel-magyar barátság napján, egy komplett műsorral készültünk, amiben túlnyomó részt magyar művek voltak, megfűszerezve egy kis lengyel vonatkozással – tudtuk meg Bárány Zoltántól, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium intézményvezető-helyettesétől. Folytatta: kottaanyagcserén túl kulturális feltöltődés is ez számukra. – Egy-egy közös produkció rendkívül nagy fegyelmezettséget igényel – részletezte. Az intézményvezető-helyettes továbbá kifejtette, nagyon magas színvonalú az oktatás a líceumban, nagyon szimpatikus számára, hogy az alap-, közép-, és felsőfokú oktatás egy intézményen belül van.

Kép

„Nagyon jó velük dolgozni, minden egyes produkció egyetlen egy próbával már színpadon is van” – emelte ki, hozzáfűzve: tervben van egy közös szakmai, zenei tábor is, ahol 1-2 napnál több időt tölthetnek együtt a testvériskolák tanulói.

Bernadeta Stańczyk, a Wojciech Kilar Líceum igazgatónője úgy fogalmazott: nagyon szereti ezt a várost, ahová mindig olyan érzésekkel jön vissza, mintha a barátaihoz utazna. – A Zenepalota egy csodálatos épület, aminek rendkívüli akusztikája van, és a gyerekeink is nagyon szeretnek itt fellépni – húzta alá, hozzátéve: nagyon jó kapcsolatot ápolnak a magyar tanárokkal, és szinte testvéreként tekint rájuk.

Kép

A hangverseny 17 órakor kezdődik, a Zenepalotában.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.