Ugrás a tartalomra

A rendészek fogták le, hogy ne rugdossa tovább élettársát

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt.

A vádlott 2018. július hónap közepén az éjszakai órákban Miskolc belvárosában összeveszett élettársával, ennek során berángatta egy kapualjba, és ököllel többször a fején és a felső testén megütötte.

A nő közben sikítozott, két kezét a feje elé emelve leült a földre és így próbált meg védekezni, azonban a vádlott így is több alkalommal belerúgott.

A szemtanúk értesítették a közelben járőröző önkormányzati rendészeket, akiknek a vádlottat le kellett fogniuk, mivel még a helyszínre érkezésükkor is rugdosta élettársát. A nő nem szenvedett el sérüléseket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.