Ugrás a tartalomra

Hagyományok, húsvét a Diósgyőri várban

Létrehozva
Fontos, hogy hagyományainkat továbbörökítsük és megtanítsuk ezek jelentését – ezekből kaphatnak egy kis ízelítőt azok, akik kilátogatnak a Diósgyőri várba húsvét hétvégéjén.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, emellett több szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, a termékenységgel összefonódó néphagyományokhoz, melyek a falusi közösségek örökségeként fennmaradtak.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája I.

Most pedig a Diósgyőri várban is ízelítőt kaptak belőle az érdeklődők. Meséltek a szagos vizekről és a húsvéti hiedelmekről, részesei lehettek a vendégek a locsolkodásnak, tojást festhettek, nyuszit simogathattak, beállhattak a táncházba, megleshették, hogyan dolgozik a tojáspatkoló és rég elfeledett népi játékokkal mulathatták az időt, miközben bebarangolják a királynék várát.

Vasárnap és hétfőn a húsvét hangulatát megidéző foglalkozások, tojásdíszítés, csuhézás, gyöngyfűzés, textiljáték- és nyuszi készítés várja az ide érkezőket. A gyerekek kipróbálhatják a csigafuttatót, a teknő horgászatot, a hordó húzogatót, a középkori kalapdobálót és az ágas mérleget is. Megcsodálhatják munka közben a tojáspatkolót. Megismerhetik, hogyan dolgozik a fazekas, a kovács, a kosárfonó, a bőrműves és a mézeskalácsos.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája II.

A jó hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik majd. Aki kedvet érez hozzá, a táncházba is bekapcsolódhat.

Vasárnap Pék Dudás Zsuzsi szórakoztatta a közönséget interaktív bemutatóival. Mesélt a szagos vizekről, a húsvéti hiedelmekről és népszokásokról is.

Hétfőn pedig érkezik a Tardi Pávakör, akik felelevenítik a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatják milyen volt régen a locsolkodás.

Ez is érdekelhet

Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.