Ugrás a tartalomra

Ég az első gyertya az adventi koszorún

Létrehozva
Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója gyújtotta meg az első gyertyát a Szent István téren kialakított hatalmas adventi koszorún. Mint mondta, az adventi várakozás arról is szól, hogy minél emberségesebbek legyünk akár idegenekkel is.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

A Szeretet Sütigyár már délután 1 órától várta az adakozókat a Szent István téren, ahol pénteken gyulladtak fel az adventi fények, és kezdődtek el az adventi programok. Itt lelkes önkéntes csapatok sütik a mézeskalácsokat, melyek helyszíni megvásárlásával rászoruló családok ünnepét tehetjük szebbé.

Kép

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója elmondta, a vasárnaponkénti gyertyagyújtás egy-egy figyelmeztető mérföldkő. – Itt az ideje magunkba nézni. Gyújtsuk meg az ünnepi gyertyákat, amikkel fény gyúl majd szívünkben is, a feltétel nélküli jó szándékot tegyük életünk részévé. A Vöröskeresztnél nap mint nap a legnehezebb emberi sorsokkal találkozunk. Mi azt a csatornát biztosítjuk, amin keresztül az önzetlen segítség és a támogatás eljut a rászorulókhoz. Ezekre nemcsak advent idején, hanem az év minden napján nagy szükség van. A szeretet nem veszett ki a világból és így a miskolciakból sem. Sokan és sokat segítenek, ami azt jelenti, hogy Miskolc és a megye települései képesek egy közösségként törődést és együttérzést mutatni a nehezebb sorsú tagjaik iránt – mondta Grubert Roland, aki arra kérte hallgatóságát, ebben a pár napban figyeljenek oda jobban a környezetükben élőkre. – Az idősekre, a magányosokra, az ünnepeiket a szeretteiktől távol töltőkre. Legyen egy pár jó szavuk és mosolyuk az utcán élőkhöz is! Legyen gondunk arra, hogy közösen minél több örömet tudjunk adni másoknak – hangsúlyozta az igazgató, aki Duberné Dunaveczki Évát, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjével közösen gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.

Kép

A városháza aulájában vasárnap a Tompa Mihály Könyvtár ingyenes programján vehettek részt gyerekek, akik Advent, a várakozás csodái című papírszínházi előadást láthatták, valamint kézműves foglalkozáson vehettek részt.

Kép

A szabadtéri színpadon a Balázs Győző Református Gimnázium tanulóinak műsorát láthatta a közönség, szolgálatot tett Balajti József református lelkész. Ugyanebben az időben érkezett meg a Szent István térhez az adventi villamos, aminek ez volt az első útja mézeskalács házikóként. A szerelvény különlegessége, hogy minden évben megújul, új látványelemekkel gazdagodik. Tavaly egy varázslatos, kívülről kézzel festett jégpalota várta az utasokat, idén egy bájos, szinte harapnivaló mézeskalács házikót készítettek a lelkes MVK-sok. További információ a járműről itt olvasható.

Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Az adventi programok a Szeretet Sütigyárral folytatódnak hétfőn délután 1 órától este 7-ig.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.