Ugrás a tartalomra

Bontás helyett felújítás – civilek kérésére megmenti az önkormányzat a Vadaspark kapuját

Létrehozva
A miskolci polgárok akaratának megfelelően sikerült megtalálni a módját annak, hogy megmaradjon a Vadaspark eredeti kapuja.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Miskolc önkormányzata az idei év elején megkezdte a Miskolci Állatkert pályázati forrásból történő fejlesztését. A beruházás terveit az önkormányzat a korábbi városvezetéstől örökölte meg. Közvetlenül a munkálatok megkezdése előtt azonban kiderült, hogy az előző városvezetés semmilyen formában nem kérte ki a miskolciak, a helyi civilek véleményét az itt élők számára kedves építmény átalakításáról.

Az is kiderült, hogy a miskolciak által ismert és szeretett főbejáratot az eredeti tervek szerint el kellett volna bontani, pedig ezt a kaput miskolci építészek - Szőke László és Rudolf Mihály - tervei alapján építették saját kezükkel, társadalmi munkában a miskolci emberek.

Éppen ezért Miskolc város vezetése meghallva a miskolci civilek kérését, megvizsgálta, hogy a szűk pályázati mozgástér, a már megkötött kivitelezői szerződés, és a már korábban kiadott engedélyek birtokában van-e bármilyen lehetőség arra, hogy a miskolciak igényeinek megfelelően megóvja a kaput.

Hosszas munka, rengeteg egyeztetés, pénzügyi, illetve szakmai mérlegelés eredményeként, a lakosság, a miskolci civilek véleményét is kikérve és meghallgatva, a miskolci polgárok akaratának megfelelően sikerült megtalálni a módját annak, hogy megmaradjon a Vadaspark eredeti kapuja. Az építményre így bontás helyett felújítás vár, hogy méltó állapotban kapcsolódhasson a folyamatban lévő fejlesztésekhez, megőrizve eredeti, a miskolciak által ismert, megszokott és megszeretett formáját.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.