Ugrás a tartalomra

Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt

Létrehozva
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.
Kép
garazdasag_rendeszet_centrum_260610_jpeg.jpg

Az Operatív Műveleti Központ munkatársai éberségének és a járőrök gyors reagálásának köszönhetően a garázda nőt perceken belül elfogták a Búza téren – írta a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) a honlapján szerdán.

Ismertették: a szerda kora reggeli órákban a Centrum Áruház előtt egy nő zaklató módon, erőszakosan próbált pénzt szerezni a munkába indulóktól. Amikor a megszólított személyek megtagadták az adakozást, a kéregető indulatai elszabadultak, és a visszautasítást követően ütni és rúgni kezdte az áldozatokat.

A MIÖR térfelügyeleti szolgálatának munkatársa a kamerákon keresztül azonnal észlelte a cselekményt, és haladéktalanul a helyszínre irányította a közterületen szolgálatot teljesítő járőröket.

Bár a támadó megpróbált eltűnni a helyszínről, a rendészek a közeli Búza téren azonosították, és sikeresen feltartóztatták a garázda módon viselkedő nőt. Időközben értesítették a rendőrséget, és a kiérkező rendőröknek átadták az elkövetőt, akit a hatóság munkatársai azonnal előállítottak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.