Ugrás a tartalomra

Sport és közösség a drogok helyett

Létrehozva
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Preview Image
Rogosz Péter képgalériája

A rendezvényen több iskola diákjai is részt vettek. A szervezők szerint fontos, hogy a fiatalok már gyermekkorban hiteles információkat kapjanak a drogok veszélyeiről, és olyan közösségeket találjanak, amelyek pozitív mintát nyújtanak számukra.

Matiscsák Éva alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a szenvedélybetegség gyakran magányos küzdelem, ezért különösen fontos az egymásra való odafigyelés és a támogató közösségek szerepe.

– Egy társadalom valódi erejét az mutatja meg, milyen empátiával fordulunk azok felé, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Fontos, hogy tudják: olyan közösségben élnek, ahol számíthatnak a segítségre – mondta.

Kép
Mozdulj a drog ellen

Dankó Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat alelnöke kiemelte, hogy a fiatalok védelme napjaink egyik legnagyobb kihívása, ezért a vármegyei önkormányzat évek óta támogatja a drogprevenciós programokat és szakmai együttműködéseket.

A programon sport- és táncbemutatók, valamint interaktív foglalkozások is várták a résztvevőket. A fiatalok megismerkedhettek többek között a Miskolci Dzsúdó Klub és a DVTK Jegesmedvék tevékenységével is.

Kép
Mozdulj a drog ellen

Kovács István, a Miskolci Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a drogok elleni küzdelem alapja az egészség és a biztonság megőrzése. Béresné Buczkó Viktória bűnmegelőzési főelőadó pedig elmondta, hogy a rendezvény célja az alternatívák bemutatása.

– A sport, a mozgás vagy bármilyen hobbi olyan közösséget és sikerélményt adhat, amely segít elkerülni a káros szenvedélyeket – fogalmazott.

Kép
Mozdulj a drog ellen

A prevenció fontosságát Jónyer Krisztina, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola testnevelő tanára is hangsúlyozta, aki szerint már általános iskolás korban fontos beszélni a droghasználat veszélyeiről és a megelőzés lehetőségeiről.

A nap üzenete egyértelmű volt: a sport, a közösségi élmények és az egymásra való odafigyelés olyan alternatívát kínálhat a fiatalok számára, amely segíthet elkerülni a káros szenvedélyeket és a droghasználat veszélyeit.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.