Ugrás a tartalomra

Sikeres lett az e-lakáspályázat

Létrehozva
Közel kétezren adták be pályázatukat.
Kép
lakáspályázat, panel lakás,

A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási igazgatósága a jelenlegi veszélyhelyzetben is biztosítani szeretné az üres lakások iránti, kiemelkedő lakossági kereslet kielégítését. Ezért egy elektronikus rendszer létrehozásával kínált megoldást arra, hogy a jelentkezők a veszélyhelyzet keretei között is egyszerűen és gyorsan be tudják nyújtani pályázatukat.  A Lakáshasznosítás ügyfélszolgálat munkatársai folyamatosan segítették a jelentkezőket az új rendszer használatában. Ennek is köszönhető, hogy az április végén elindított újszerű folyamat, minden korábbinál nagyobb érdeklődés és részvétel mellett zajlott. A meghirdetett határidőig a 31 lakásra, 1871 db e-pályázat érkezett. A feldolgozást követően, július közepére várható a döntés, melynek eredményéről a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést.   

 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.