Ugrás a tartalomra

Elhunyt Diószegi István történész

Létrehozva
Elhunyt Diószegi István történész. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE BTK Történeti Intézet professzor emeritusa kedden, 89 éves korában váratlanul halt meg - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

Diószegi István 1930-ban született Szegeden, 1953-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi karán. Előbb az ELTE történeti könyvtárának munkatársa volt, majd 1957-től tanított az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén, amelynek 1978 és 1995 között vezetője is volt. 
   
1979-től 1982-ig az ELTE BTK dékánjaként, 1991-1999 között a Magyar Történelmi Társulat elnökeként tevékenykedett.     
Szakterülete a diplomáciatörténet volt; Klasszikus diplomácia - modern hatalmi politika című könyve számos tanítványa érdeklődését terelte a diplomáciatörténet felé. Diószegi István az Osztrák-Magyar Monarchia legkiválóbb szakértőjének számított.     

Temetéséről később intézkednek.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.