Ugrás a tartalomra

Idén sem marad filmes esemény nélkül Miskolc

Létrehozva
A CineFestet elhalasztották, de minőségi pótlást kapunk CineFest Speciál néven.
Kép
A hétvégéken GasztroPlacc is lesz a MŰHA előtt. Fotó: Mocsári László

A COVID-19 világjárvány miatt lelassult, szinte megállt a filmpiac: elmaradtak a mozipremierek, világszerte elhalasztották a legjelentősebb filmfesztiválokat, valamint világ és hazai szinten is abbamaradtak a filmforgatások. Mindezek tekintetében a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szervezőinek is kényszerű döntést kellett meghozniuk: elhalasztották az idén esedékes, a sorban a 17. eseményt, amit így 2021. szeptember 10-18. között rendeznek majd meg. Azonban Miskolc idén sem marad filmes programok nélkül. Szeptember 11-étől CineFest Speciál néven indul a „pótló járat”, ami 19-éig várja a filmkedvelőket. Bíró Tibor fesztiváligazgató szerint igyekeztek a körülmények ellenére is színes eseménypalettát készíteni.

- 11-én megemlékezünk a 125 évvel ezelőtt született Moholy-Nagy Lászlóról, akinek az életéről egy magyar és egy amerikai dokumentumfilmet is vetítünk majd. Ez lesz a program nyitóeseménye.
A Moholy-Nagy 125 egy rövidebb riportfilm, melyben olyan személyiségek beszélnek a világhírű magyar művész iránti tiszteletükről és emlékeikről, mint a Sziget Fesztivált alapító Gerendai Károly vagy a Bauhaus-Archívum vezetője, Annemarie Jaeggi. Az amerikai alkotás ezzel szemben egy 125 másodperc hosszú animációs film, ami a Moholymotion címet viseli, és színes, pörgős formában foglalja össze a modernizmus hazai úttörőjének életét. A nemzetközileg ismert alkotót ünnepli a róla elnevezett budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora is, aki a fesztivál vendégeként a Magyarországon készült film készítésével kapcsolatos műhelytitkokba vezeti majd be a nézőket. Ezzel párhuzamosan a Szinva teraszon szabadvetítést tartanak sport tematikájú filmekről – ezekre a helyszínekre a belépés díjmentes.

Best of filmek hete

Az Uránia és a Béke termekben az elmúlt évek legsikeresebb, díjazott filmjeit vetítik majd.
- A filmekből két-két vetítést tartunk, így reméljük, minden érdeklődő befér majd valamelyikre – mondta lapunknak Bíró Tibor, aki azt is hozzátette, hogy az előadások között lesznek kedvezményes árú, de fizetős vetítések és ingyenesen látogatható produkciók is.
- Az ingyenes programokra érkezési sorrendekben fogadjuk majd a vendégeket.
A kisjátékfilmek kedvelői is megtalálják a számításukat a CineFest Speciálon: az elmúlt évben nyertes kisjátékfilmekből is vetítenek összeállításokat. Emellett a város imázsfilmes pályázatának győzteseit is megnézhetik az érdeklődők az Otthonunk Miskolc Program keretében.

Sok kuriózummal készülnek

- A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet által felújított régi magyar filmek közül olyan klasszikusokat tűztünk vetítésre, mint a Mephisto, a Pál utcai fiúk, a Ripacsok vagy a Szaffi. Ezeket díjmentesen látogathatja a közönség – számolt be a programokról Bíró Tibor.
Idén is Miskolc ad otthont a Magyar Hollywood vetélkedő országos döntőjének is a CineFest Speciálon. A hétvégéken GasztroPlacc lesz a MŰHA előtt, és üzemelni fog a hagyományos CineFest Lounge is, jazzkoncertekkel kiegészülve.
A Művészetek Házában ismét megtekinthetővé válik a tavaly nagy sikerrel működő régi filmek plakátjaiból készült kiállítás. Emellett kapcsolódó programok várják a filmkedvelőket számos külső helyszínen, a Palotaszállótól egészen a Népkertig.
A CineFest Specialhoz készül egy műsorfüzet is, de a programokról bővebben a fesztivál honlapján és a CineFest Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.