Ugrás a tartalomra

Természetben a Miskolc Televízióval

Létrehozva
Száztizennégy országból, kétezernél is több filmalkotás érkezett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra. A legszebb filmekből több mint húszat a Miskolc Televízió nézői is láthatnak szeptember 16-ától. Az idei évben az ember áldásos és sokszor áldatlan hatásaival foglalkoztak a filmesek.

A koronavírus-járvány okán a hagyományoktól eltérően, de megrendezik Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, Gödöllőn. A Pest megyei városban a megszokottnál kevesebb helyszínen lesznek programok, ám a változásra reagálva a szervezők más platformokat keresve mégis tovább tudták tágítani a fesztivál helyszíneit. A természetfilmes eseményt évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, ezért a programkínálat mára kiegészült más művészeti ágakkal is, emellett jelentős környezetvédelmi szemléletformáló rendezvénnyé, Természet- és Környezetvédelmi Fesztivállá is vált. A középpontban viszont továbbra is a filmművészet áll.

– A filmek tekintetében idén a pályázat hívószava az ember volt. Az ember sok esetben negatív, de olykor szerencsére pozitív hatása a természetre egy fontos tematika, sokakat megihletett. Több mint kétezer pályázat érkezett, több mint száz országból. Ezt a témát járják körbe a kísérőrendezvények is – mondta a fesztivál kommunikációjáért felelős Doró Viktória, hozzátéve, hogy ahogyan az ember és a környezet változik, úgy változik a filmezés is. A trendekhez igazodva idén új kategóriákkal is bővült a verseny. Az egészen rövid alkotások megjelenése viszont nem törölte el a nagy volumenű dokumentumfilmek létjogosultságát.

Kép
A szőke tó – A Tisza-tó hat évszaka című filmből | Fotó: Szendőfi Balázs

A természetfilm-fesztivál idei mezőnyéből több mint húsz alkotást a Miskolc Televízió nézői is láthatnak majd. Szeptember 16-ától minden hétköznap, az este 8 órakor kezdődő Híradó után a természeté lesz a főszerep a képernyőn. A filmek mellett stúdióbeszélgetések is lesznek, amelyekkel még közelebb kerülhetnek a televíziónézők a környezetvédelemhez, a természet szépségeihez és ahhoz a különleges műfajhoz, amit természetfilmezésnek hívnak.

Természet- és környezetvédelmi filmnapok a Miskolc Televízióban

Szeptember 16., szerda: Kék Bolygó – beszélgetés Juhász Árpáddal és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány képviselőjével; A Szentély: Túlélési történetek az Alpokból

Szeptember 17., csütörtök: Természeti környezetünk változása a filmesek szemével – partnerek: Mosonyi Szabolcs, Molnár Attila Dávid, Tóth Zsolt Marcell; Nagyvárosi Vadon

Szeptember 18., péntek: Rockenbauer Pál öröksége - beszélgetés Szabados Tamással, Sáfrány Józseffel és/vagy Gyenes Károllyal, Molnár Attila Dáviddal; Ércnél maradandóbb

Szeptember 19., szombat: Kutizöld

Szeptember 20., vasárnap: Plusz 0.1 fok! Beszélgetés Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakemberével, az Intergovernmental Panel on Climate Change testület magyar tagjával, Nováky Bélával; Találkozás Az Emberiséggel

Szeptember 21., hétfő: Vad Szigetköz

Szeptember 22., kedd: Amerika az első - A természet utolsó

Szeptember 23., szerda: Szemet-szemét – beszélgetés Molnár Attila Dáviddal és Hankó Gergellyel, Radisics Milánnal; Üzenet a palackban; A szennyezés művészete

Szeptember 24., csütörtök: Darumadár fenn az égen

Szeptember 25., péntek: Rangerek – Beszélgetés Rácz András AM-államtitkárral, Tóth Zsolt Marcell és Szendőfi Balázs rendezővel; Akcióban a természet őrzői

Szeptember 26., szombat: A szőke tó – A Tisza-tó hat évszaka

Szeptember 27., vasárnap: Kamcsatkai Barna Medvék, Kezdődik az Élet

Szeptember 28., hétfő: Papagáj Expedíció Amazóniában

Szeptember 29., kedd: Ózon utazás – Szenegál

Szeptember 30., szerda: Denaturált Afrika – beszélgetés Lerner János, Csapó Gábor, Bárány Róbert rendezővel; Vadonvilág - Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában; Szolgalelkű Óriások - Az elefántok és turizmus kapcsolata.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.