Ugrás a tartalomra

Új információk: megszólalt a brüsszeli orgia szervezője

Létrehozva
A férfi elmondta, az igazi orgiák 100 főnél kezdődnek, a mostani csak egy kisebb buli volt.

Nemrégiben lemondott Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő. A háttérben, mint kiderült, olyan esemény áll, ami bombaként robbant itthon (is): először csak az ellenzéki média felületein jelentek meg hírek az "ereszen távozós melegorgiáról", majd a kormánypárt által vezényelt médiumok is megtalálták a kellő kommunikációs formát, és reagáltak az ügyre, ami az utóbbi napok legfelkapottabb témájává vált. Most egy hazai portálnak megszólalt a buli szervezője, aki számos új információval színezte a történteket.

Matracokra kell "menekülniük"

 A Telex stábja interjút készített azzal a férfival, aki brüsszeli lakásában melegorgiákat szokott szervezni - ezek egyikén vett részt Szájer József, majd jelent meg a helyi rendőrség is. A videóból kiderül, hogy politikusok, rendőrök is járnak a bulijaiba. A fiatal férfi továbbá elmondja, sajnálja, hogy a kelet-európai politikusoknak az ő matracaira kell menekülniük, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének. Bevallása szerint egyébként az említett parti egy kisebb buli volt, az igazi orgiák 100 főtől kezdődnek, Szájer József pedig azért vehetett részt rajta, mert a széles palettán mozgó ízlések kielégítése miatt kellett egy "daddy", vagyis egy idősebb férfi is. 

Íme a Telex videója (CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK):

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.