Ugrás a tartalomra

Cementgyár: a tervek a szállóporral elszállnának?

Létrehozva
Cementgyár: igen vagy nem? A kérdés újra aktuális, hiszen négy évnyi pereskedés után a bíróság elutasítotíta a ZöldKapcsolat Egyesület keresetlevelét, amelyet a cementgyár számára kiadott egységes környezethasználati engedély (EKHE) ellen nyújtottak be még 2016-ban. Az ítélet után felmerül a kérdés, újraindulhat a cement-gyártás Miskolcon?
Kép
cementgyár
Az ítélet után felmerül a kérdés, újraindulhat a cementgyártás Miskolcon? | fotó: Mocsári László

S persze tovább lehet boncolgatni a témát, ha újraindulna, vajon nyerne vagy veszítene ezzel a város. Vannak, akik az új munkahelyek reményében teszik le voksukat az újraindítás mellett, és vannak, akik a környezeti terhelés miatt mondanának nemet a miskolci cementgyártásra. Úgy tűnik, az utóbbiak vannak többen, már csak azért is, mert a cementgyár közvetlen környezete ma már lakóterület, nem úgy, mint amikor még üzemelt a gyár, akkoriban ugyanis külső, kevésbé lakott városrésznek számított.

Az ellenzők azonban nemcsak a gyár szűk környezete miatt aggódnak, hanem Miskolctapolcáért is, amely egyre inkább turisztikai célpont, tervben van a városrész klimatikus gyógyhelylyé nyilvánítása is, de a cementgyár újranyitásával – vallják az ellenzők- ezek a tervek, elképzelések a szállóporral együtt elszállnának.Az új munkahelyekben reménykedőknek is rossz híreink vannak. A környékbeli nagyobb cégek ugyanis már évekkel korábban jelezték a város felé,nekik tiszta levegőre van szükségük.

Olyannyira, hogy mielőtt elkezdték volna beruházásaikat, a Miskolc Holding Zrt.-nél érdeklődtek, mi a város szándéka a cementgyárral. A városnak persze nincs ezzel szándéka, a város nem tulajdonos, és az újraindítás kérdésében sem dönthet, de véleményt nyilváníthat. S ezen vélemény egyfajta garanciát jelentett a cégeknek, hogy letelepedjenek Miskolcon. Most, mivel az újraindítás kérdése ismét aktuális lett, ezen cégekben újra felmerült a kérdés: mi a város szándéka. Kérdésnél persze egy kicsivel több ez, inkább nevezhetjük aggodalomnak, hiszen olyan gépekkel  dolgoznak, olyan termékeket állítanak elő, amelyek gyártásához tiszta levegőre, pormentes környezetre van szükség.

Információink szerint Veres Pál polgármester és Varga Andrea alpolgármester a napokban egyeztettek a témában, többek között a környező cégekkel is. Úgy tudjuk, egyfajta közvetítőszerepet vállaltak magukra, a cementgyár tulajdonosai felé megnyugtató választ remélve. 

Az elmúlt hetekben kormányzati szinten is egyeztetett a városvezető, közben a Miskolci 
Önkormányzat a lakosság véleményére is kíváncsi: a reszvetel@miskolc.hu címre várják a 
kérdéseket.

Mivel a cementgyár ügye összetett – politikai, gazdasági, környezetvédelmi –, ezért minden véleményre kíváncsi a város. Éppen ezért a közeljövőben nem csupán a gyár tulajdonosaival, de környezetvédelmi,gazdasági szakemberekkel is egyeztet a városvezetés.

A miskolciak kérdéseire – a miskolciak érdekében - pedig minden területről igyekeznek megtalálni a válaszokat, megismerni, megismertetni a tényeket, hogy a döntéshozók előtt a város érdekét markánsan képviselni tudják.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.