Ugrás a tartalomra

Veres Pál: a város számára nagy lehetőség

Létrehozva
Miskolc polgármesterét felkérték arra, hogy legyen tagja az egyetem kuratóriumának. Veres Pál hétfő este Facebook-posztjában bejelentette: elfogadta a felkérést.

„Több évtizedes törekvés, hogy a Miskolci Egyetem és a város szorosabban működjön együtt. Magam is vallom, Miskolc azért is különleges, mert az egyetemnek van egy városa és a városnak van egy egyeteme. És ez a mondat már nem csupán egy jól hangzó szlogen, hiszen a fejlesztésekről való közös gondolkodás során elkezdtük megtölteni tartalommal” – írta Veres Pál.

Miskolc polgármesterét hétfőn felkérték az egyetemi kuratórium megüresedett posztjának betöltésére, amely a város és az egyetem együttműködésében jelentős mérföldkő lehet. Korábban dr. Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere volt tagja a kuratóriumnak, de januári halálával a helye megüresedett.

„Nem elsősorban személyesen, hanem a város számára érzem nagy lehetőségnek a felkérést, amit természetesen elfogadtam” – fogalmazott Veres Pál.

Kiemelte: a Nagy-Miskolc programban a fiatalok Miskolcon tartását tűzték ki egyik legfontosabb célul, ennek teljesítésében is nagy segítség lehet, ha a város és az egyetem szorosabban működik majd együtt. „Én ezen dolgozom majd” – hangsúlyozta.

Varga Judit, a kuratórium elnöke korábban jelezte: Veres Pált kéri fel a posztra. „Hiszem, hogy az egyetem és a város jó együttműködése egy olyan szimbiózissá válik, amelyből Miskolc lakói és az egyetemi polgárság egyaránt profitál, s amely biztosítéka lesz az egész régió fejlődésének” – fogalmazott.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.