Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Pannónia hotel

Létrehozva
A Széchenyi utcai részletet ábrázoló képeslapon több, ma is meghatározó épület látható.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A Széchenyi u. 9. számú lakó- és üzletháznak a főutcára kilenc, a Kossuth utcára tizenhat ablaka nyílt, működött itt görög kereskedőház, de itt üzemelt a Székelykert, melyet államosítása után Béke étteremnek neveztek. A vendéglőt és három szomszéd épületét lebontották, helyére építették fel a mind a mai napig tájidegen Pátria-tömböt. A fotó közepén az 1894. július 15-én megnyílt Pannónia Szálloda látható.

Kép
Fotó: Mocsári László

A szálloda melletti egyemeletes épületben a „Magyar Koronához” címzett gyógyszertár, a másik, hasonló épületben pedig Ferenczi Bernát és fia, Károly könyvkereskedése működött. Az 1960-as években bontották le mindkettőt, s helyüket 1964-től a ma látható, téglahomlokzatú bérház foglalja el. A képeslapon további két, az utcaképet máig meghatározó épület, a Weidlich-palota és a Miskolci Nemzeti Színház is látható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.