Ugrás a tartalomra

Videón, ahogy együtt ropták az egyenruhások a rendőrség napján

Létrehozva
Sárkányölő Szent György napján, ami a rendőrség napja is, táncoló videóval jelentkeztek a magyar egyenruhások.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Információs Portál elnevezésű Facebook-oldalon tették közzé a videót (ITT tekinthető meg), amelyet a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya készített.

Mint a videóhoz írják, a büntetés-végrehajtásban dolgozó kollégáik után ők is csatlakoztak a Jerusalema táncos kihívásához, amely dal a dél-afrikai Master KG és Nomcembo szerzeménye.

„Ezzel a videóval szeretnénk megmutatni nektek azt az egységet, összetartozást, amit jelent nekünk a nagy kék családunk.”

Hozzátették, hogy a videóban „a BRFK 52 hivatásos rendőre és rendőrségi alkalmazottja szerepel, akik munkaidő után szabadidejükben tanulták be a koreográfiát. A helyszínek önmagukért beszélnek, Budapest a leges legszebb város a világon, és néhány magyar néptánclépéssel belecsempésztük hagyományainkat is a produkcióba.”

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.