Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A diósgyőri városháza

Létrehozva
Az egyemeletes sarokház Diósgyőr főutcáján 1898–1899-ben épült Staud János egri mester tervei alapján és kivitelezésében. A „városháza” Diósgyőr nagyközség, Felsőgyőr vagy Majláth, Pereces bányatelep és Vasgyár-telep közigazgatásának székhelye volt. Ezt a funkcióját mint kerületi tanácsháza 1971-ig megtartotta.
Kép

A kép felirata szerinti Árpád utca a település építészeti arculatváltása során Blaha Lujza, majd 1993–1994-től Nagy Lajos király útja lett. A kép 1906 után készült, amire a villamossínen kívül a Miskolc-Diósgyőr „közúti villamos helyiérdekű vasút” végállomásaként szolgáló, fából készült beálló is utal. 1994-ig a Táncsics térről idáig közlekedett a villamos, ekkortól került át az „új” Árpád utcai vonalra. (A villamos 1964-től megkerülte a városházát, s ez szűnt meg az Újdiósgyőr – Diósgyőr közötti kettős vágányú villamosközlekedéssel.)

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A kép jobb sarkán álló földszintes épületben volt – mások mellett – a Vendéglő az Arany Szarvashoz. A községháza homlokzatán a település címere az 1990-es évek végén is látható volt, de ekkor már többféle funkciója volt az építménynek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.