Ötven év egy munkahelyen – a mai rohanó világban szinte elképzelhetetlennek tűnik, Kárpáti József Attila viszont pontosan ennyi ideje dolgozik a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél, illetve annak jogelődjénél a Miskolci Közlekedési Vállalatnál. Attilát munkatársával, Kelemen Zoltánnal együtt köszöntötték júliusban az MVK központi ünnepségén abból az alkalomból, hogy mindketten öt évtizede dolgozói a vállalatnak.
A közlekedési cégnél már hagyománynak számít a kerek évfordulókat ünneplő dolgozók köszöntése, azonban mint megtudtuk, az ötven év még ebben a sorban is ritkaságnak számít, ilyen sokáig egyhuzamban korábban még senki nem dolgozott az MVK-nál. A „Kelemen Művek” vezetőjét még januárban mutattuk be portrérovatunkban, ezúttal pedig Attila következik.
- 1971-ben kezdődött az egész, akkor én még Selyeben éltem, innen jártam be Miskolcra középiskolába. Géplakatosnak tanultam előbb a 116-os, később a 100-as iskolában, szakmai gyakorlatra pedig sikerült elintézni, hogy bekerüljek a közlekedési vállalathoz, az MKV-hoz – kezdte.
A villamosokkal kezdődött
Attila még jól ismerte a cég korábbi, Baross Gábor utcai telephelyét is, itt gyakornokoskodott a villamosüzemnél. „Ekkoriban érkeztek a városba az FVV villamosok, amit a legtöbben csak sárgának vagy bengálinak neveznek.
Ezeknek az összeszerelésében is részt vettünk, akkoriban ugyanis még darabokban szállították a gyárból a szerelvényeket, nem tréleren, ahogyan már a Skodák érkeztek néhány éve. Az összeszerelés pedig a helyi közlekedési vállalatok dolga volt” – meséli az MVK szakembere, aki a múltat megidézve hozzáteszi: az egykori telephelyből mára nem sok maradt, de az irodaház még mindig áll: ez az a borostyánnal sűrűn benőtt épület a Selyemréti Strandfürdő Baross utcai bejáratánál található parkolóban.
A közlekedési vállalat 1974-ben költözött a Szondi György utcára, de ez az év Kárpáti Attila életében is fontos év volt: gyakorlat után ekkor már főállásban folytatta munkáját a villamosüzemnél. „Ekkor már végeztem a szakmunkásképzővel, de a munka mellett még sokat tanultam: esti iskolában érettségit szereztem, és különféle tanfolyamokat, képzéseket is elvégeztem, egy részüket már az MKV-nál” – meséli.
A „villamosos” szamárlétrán szépen haladt előre, hosszú évtizedekig dolgozott ezen a területen: dolgozott a motorok és az áramszedők felújításán, de a kovács- valamint a tekercselőműhelyekben is. Utóbbi helyen 17 évet töltött, nagyon sok barátot szerzett itt, sőt a feleségét is ebben az egységben ismerte meg.
- Eredetileg a telephely is teljesen másképp nézett ki, főleg ez a hátsó csarnokrész, ahol a villamosokat javítják. Az első nagyobb átalakítás a Tátrák érkezésekor történt, a csarnokban falakat bontottak ki, aknákat ástak. Ezek már korszerűbb szerelvények voltak, a tekercselési munka pedig kevesebb lett, de azért még maradt a műhely. A mi életünkben nagyobb változást a Skodák 2014-2015-ös érkezése hozott – teszi hozzá.
A változás évei
A csarnokokat újra átépítették, de Attila és munkatársai szempontjából fontosabb volt az a tény, hogy ezek a ma is közlekedő szerelvények teljesen más technológiai színvonalat képviselnek, ráadásul a szervizelésüket is a gyártó végzi. A villamosüzem munkatársait az MVK berkein belül osztották szét: a műszerész végzettségűek a Skodák mellett folytatták a munkát, a többieket pedig az üzemanyagkútnál, a raktárban és a környezetvédelmi területen kezdték el foglalkoztatni.
Attila 2017 óta dolgozik ezen a részlegen, ahol a veszélyes hulladékok átvétele és a buszmosóból származó szennyvíz kezelése éppúgy az ő és munkatársai napi feladatai közé tartozik, mint a fűtésrendszer kezelése, javítása. Elmondja, mivel világ életében nyitott volt az új dolgok felé, ezért a jelenlegi munkájába is hamar beletanult.
Némi nehézséget csak a folyamatos, 0-24-es üzem jelentett, korábban ugyanis évtizedekig állandó délelőttös műszakban dolgozott. Mára az éjszakázást is megszokta, kollégáival pedig csakúgy mint régen, kifejezetten jó a viszonya: munkatársaival mindig jókedvűen dolgoztak, a vicc, a humor végig szerepet kapott. A tekercselőműhely még megvan – mutatja Attila –, ott viszont már csak egyedül és úgy is csak alkalmanként dolgozik: olyankor, ha a régi szerelvényeket javítani kell.
Az utolsó napig
Mint mondja, csak az elismerések átadása előtt tudatosult benne, hogy ötven éve van a pályán, és hogy közelegnek a nyugdíjas évek. „Sosem voltam az a fajta ember, aki néhány fillérért munkahelyet váltson. Régen azt mondták, a közlekedés egy biztos munkahely, annak ugyanis mindig menni kell. Nem állítom, hogy az elmúlt évtizedek során ne változott volna ez a szektor, így vele együtt az MVK is, de a változás természetes, én pedig nem bántam meg, hogy itt maradtam” – meséli Attila.
Miért is tette volna, hiszen sok, máig tartó barátság mellett feleségét is a vállalatnál ismerte meg. „1992-ben házasodtunk össze, három fiunk született, ma már mindhárman felnőttek, és nagyszerűen megállják a helyüket az életben” – hangsúlyozza a veterán, aki elmondja még: a hosszú munkásévek után most már várja a pihenést, ami azonban szintén aktív lesz.
- Szikszón élünk, a ház körül mindig van mit csinálni, a legtöbb ház körüli munkához, karbantartáshoz nem hívok szakembert, magam végzem el, mert örömöt lelek benne. Emellett a hobbimra, a kertészkedésre is több idő jut majd – zárja Attila. Hozzáteszi: a tervei szerint az utolsó munkanapja sem különbözik majd nagyon a többitől, a feladatait ugyanúgy a legjobb tudása szerint végzi majd el, mint tette az elmúlt ötven évben.
