Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A lillafüredi alagút sziklaürege

Létrehozva
Régi képeslapunkon a még kialakítás alatt lévő lillafüredi alagút látható, fotóriporterünk pedig – ahogy mindig – a mai állapotokat örökítette meg.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja
Kép
Fotó: Horváth Csongor fotója

A lillafüredi alagút sziklaürege a Bükki Nemzeti Parkban található egyik barlang. Az átjáróbarlang különlegessége az, hogy autóút (a 2505-ös) halad rajta keresztül. Az országút eredeti útvonala kikerülte a sziklát, a barlangon csak később az 1930-as átrobbantását követően vezették át. A sziklaüregből az átalakításkor régészeti leletek is előkerültek. Az alagutat többféleképpen is nevezi a szakirodalom: hívják Lillafüredi sziklaodúnak, de Marikina zeranak is. Utóbbi neve onnan ered, hogy a barlangban régen egy Marika nevű cigány asszony élt, és a falusiak nevezték el róla azt. Ma a két és fél méter széles betonozás mögött már csak a mennyezeten látható az egykori barlang természetes felszínének maradványa, amely a betongallér szélénél hetven centiméterrel nyúlik feljebb.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.