Ugrás a tartalomra

Damoklész kardjaként leng a csapda ajtaja a vaddisznó felett

Létrehozva
A szemfülesek Miskolc több pontján furcsa, nagyméretű ketreceket fedezhettek fel mostanában. Ezeket a vadcsapdákat azért helyeztette ki az önkormányzat, hogy segítsenek az egyre inkább elszaporodó városi vaddisznóállomány gyérítésében.

Az elmúlt években elszaporodtak a vaddisznóészlelések Miskolcon. Sokszor nem lehetséges az állatok hatóságilag is jóváhagyott kilövése – a vadcsapdák azonban egyfajta megoldást jelenthetnek a helyzet kezelésére. Ezért döntött úgy a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Műszaki Osztálya, hogy városszerte kihelyezi az Északerdő Zrt.-től kölcsön kapott eszközöket.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A város Kiss Tibort bízta meg a vaddisznóállomány gyérítésével. A szakember elmondta, azért volt szükség a vadcsapdák kihelyezésére, mert bár éles lőfegyver-használati engedéllyel rendelkeznek a vadászok, értelemszerűen nem élhetnek akárhol és akármikor ezzel a joggal – a vaddisznó pedig nem válogat helyszínekben.

Egyrészt ezen korlátozás miatt, másfelől pedig célravezetőbb is csapdát kihelyezni az olyan pontokra, ahol tudható, hogy elszaporodtak a vadak – így egyszerre többet is be tudnak fogni belőlük. Máskülönben, ha egyet kilőnek, a többi elszalad és tanulva társuk esetéből, napokig nem térnek vissza.

Egérfogó nagyban

A csapda egyébként a klasszikus egérfogó módszerrel működik: az egyetlen bejáratnál csalétek csalogatja be a vaddisznókat, akikre aztán rácsapódik az ajtó. Kiss Tibor hozzáteszi, hogy a nagyméretű ketrecek nem önzáródóak, mert meg kell várni, amíg az összes példány beér. Ez azt jelenti, hogy Tibor megbújva figyeli a gyanútlan vaddisznókat, és a megfelelő pillanatban maga engedi le a zsilipet.

Kép

A város több olyan pontjára helyezték ki a kamerák által is megfigyelt vadcsapdákat – például Miskolctapolcán, a Hidegsor környékén, a Csermőkei úton –, ahol köztudottan elszaporodott az állomány.

„Az Avas lábánál sokan vannak és több olyan elhanyagolt porta is található erre, ahol megbújhatnak” – részletezte a szakember.

Simogatni ne próbáljuk!

Az, hogy a vaddisznók bemerészkednek a városba, nem új keletű jelenség. Veress Tamás, a Miskolci Állatkert gyűjteményi vezetője kérdésünkre elmondta, hogy mivel a Bükk – azaz természetes élőhely – öleli körül Miskolcot, könnyen előfordulhatnak példányok lakott területen is.

„Olyannyira, hogy egy-egy zöldterületet akár otthonként is kezelhetnek” – magyarázta a szakember. Könnyebben találnak táplálékot, és ha megszokják az ember jelenlétét, számukra megfelelő élőhely a városi terep.

Veress Tamás felhívta rá a figyelmet, hogy ha vaddisznót látunk, akkor kerüljük el.

„Nem keresik különösebben az ember társaságát, és nyilván nekünk sem kell közelíteni hozzájuk” – mondta, hozzátéve: ha bármilyen problémát okoznak, akkor a területileg illetékes vadásztársasággal érdemes felvenni a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.