Ugrás a tartalomra

Új kültéri bútorok Lillafüreden

Létrehozva
A korábbi, közel harmincéves pihenőhelyek már teljesen korhadtak voltak, ezért volt szükség a cseréjükre.

Kép
Varga László és Kertész Béla az új pavilonokkal. Fotó: Juhász Ákos

Másfélmillió forintból cserélték le a lillafüredi nagy park filagóriáit. A bontási munkálatokat a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. végezte. Kertész Béla, a cég műszaki vezetője a Miskolc Mának elmondta, a korábbi csaknem harmincéves pihenőpadok és asztalok már nagyon rossz állapotban voltak.

- A faanyag már mindegyiken korhadt volt, ezért a múlt héten el is bontottuk a korábbi pihenőpadokat és az asztalokat is. Előkészítettük a területet az új filagóriák telepítéséhez illetve ezen munkálatokkal együtt elvégeztük a területnek a metszését, különböző bokroknak cserjéknek, a letört faágakat is eltávolítottuk, hogy tulajdonképpen egy megújult környezetbe várjuk a tavaszt – mondta.

Az új, a kornak megfelelő színvonalú szabadtéri pihenőhelyekre közbeszerzést írtak ki és a legjobb ajánlat kiválasztása után másfélmillió forintból vásárolták és telepítették a filagóriákat. Varga László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye kettes számú országgyűlési választókerületének közös ellenzéki képviselő-jelöltje apró, de nagyon fontos lépésnek nevezte a mai korszerűsítést.

Kép

- Lillafüred egy klimatikus gyógyhely, egyedülálló az országban és nagyon széles körben ismert. Már eddig is beszámoltunk sok fejlesztési elképzelésről, amit a következő években szeretnénk megvalósítani. Egy komplex pályázatot fog benyújtani a város a klimatikus gyógyhely kapcsán, tehát olyan fejlesztésekre, amik a turisztikai vonzerőt javítják., olyan fejlesztésekre, amik a miskolciaknak is fontosak – mondta.

Varga László hozzátette, szakemberekkel konzultálva néhány héten belül konkretizálódnak az elképzelések és ezeket társadalmasítja majd a városvezetés. A politikus úgy fogalmazott azt szeretné, ha érdemi lépések történnének Lillafüreden.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.