Ugrás a tartalomra

Itt a vége – jelenlegi helyén megszűnik a miskolci repülőtér

Létrehozva
A miskolci repülőtér bezárása senkit nem érhetett váratlanul, hiszen a Fidesz országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin már 7 évvel ezelőtt bejelentette, hogy ipari park lesz a helyén. Az előző városvezetés 2019-ben arról tájékoztatta a Repülőklubot, hogy a szerződésüket nem hosszabbítják meg.

A repülőtér sorsa 2007-ben új irányt vett, amikor a Miskolci Ipari Park részévé vált. Ez már előrevetítette, hogy a területen – összesen 45 hektáron – a repülőteret is érintő jelentős ingatlanfejlesztés lesz, ami a további üzemeltetést kérdésessé teheti. Egy folyamatosan bővülő, európai uniós támogatással működő, kiemelt projektről van szó. Az ipari park olyan cégeknek ad otthont, mint a Bosch vagy a Remy Automotive. Az ingatlanfejlesztési folyamat a 2000-es évek második felétől több lépcsőben halad előre.

2016-ban az is eldőlt, hogy a három különböző helyrajzi számon bejegyzett terület várossal való közös tulajdonjoga meg fog szűnni. Az ingatlanegyüttesre a Relays Kft. szerzett vételi jogot. A város befolyása a terület további sorsát illetően tovább csökkent, ezek után már csak a hatósági szabályozásokban működött közre. A következő fordulat 2019-ben történt, amikor az adásvételi szerződésnek megfelelően megszűnt az ingatlan elidegenítési és terhelési tilalma, így lehetőség nyílt az ingatlan ipari jellegű hasznosítására. Megkezdődtek a repülőklub költözéséről szóló tárgyalások. Ezek azonban nem vezettek eredményre.

Bár a klub bérleti szerződése lejárt, az új városvezetés 2020-ban újra megkötötte azt, hogy a repülőtér további üzemeltetése biztosítva legyen. A szerződésben a klub elfogadta, hogy a város azzal a feltétellel adja ismét használatba a területet, hogy üzleti céllal hasznosítani fogja. Ennek ismeretében senkit nem érhetett váratlanul, hogy a területet ki fogják üríteni.

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő már négy évvel korábban, 2015 augusztusában, a miskolci repülőnapon bejelentette, hogy a repülőtérnek 2019-ben költöznie kell, és azt ígérte, új helyet fognak találni a klubnak. 2018-ban ez a fideszes városvezetés egyik alpolgármestere is megerősítette. Arról nyilatkozott, hogy a repülőklubbal kötött szerződés 2019-ben lejár, a repülőtér területének nagy részét bevonják a Mechatronikai Ipari Parkba, új befektetőket telepítenek le.

„Egyértelmű szakmai álláspont, hogy a mai miskolci repülőtér repülésszakmai szempontból alkalmatlan a továbbfejlesztésre” – hangsúlyozta. Az akkori városvezetés szándékai szerint kizárólag a klub feladata lett volna, hogy megszervezze tevékenységének új helyszínre való költözését. Arról azonban, hogy ez a helyszín pontosan hol lesz, egyelőre még kormányzati szinten sincs releváns információ.

Lehetséges célpont a további működésre Sajópetri, ahol Király Károly, a miskolci székhelyű Kaisair Craft tulajdonosa 2020 júniusában mutatta be az európai uniós támogatottságú repülőtér létesítési projekt látványterveit.

Jelenleg a miskolci városvezetés is elkötelezett abban, hogy új területet találjon a repülési tevékenység folytatásához, mivel egy megyeszékhely nem maradhat repülőtér nélkül. Korunk közlekedési tendenciát figyelembe véve Miskolc alapvető gazdasági érdeke, hogy repülőtérrel rendelkezzen, ezzel is elősegítve az új nagybefektetők megtelepedését térségünkben.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.