Ugrás a tartalomra

Sajtónap: kollégánk, Farkas Ildikó lett az év újságírója Miskolcon

Létrehozva
A Miskolc Televízió szerkesztő-riportere tizenkilenc éve különböző miskolci médiumoknál dolgozik, a MIKOM-nak kilenc éve oszlopos tagja.
Kép
farkas ildikó sajtó díj március 15.
Fotók: Mocsári László

Kollégánk, Farkas Ildikó lett 2022-ben az Év Újságírója. A rangos elismerést Veres Pál polgármester személyesen adta át március 15-én, a szabad sajtó napján. Az esemény elején Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte a díjazottat: méltatta munkáját, a város eseményeiről, történéseiről való mindenkori hiteles tájékoztatást. A városvezető méltatásában kiemelte azt is, hogy az Év újságírója elismerés méltó helyre került, hiszen Farkas Ildikó újságírói tevékenységét csaknem két évtizede Miskolcért, a miskolciak érdekében végzi, igazi lokálpatriótaként.

Kép
farkas ildikó sajtó díj március 15.


Farkas Ildikó a Miskolc Televízió szerkesztő-riportereként kilenc éve dolgozik, ezalatt csaknem háromezer anyagot: közéleti magazinokat, gazdasági, társadalmi, politikai témájú riportokat készített. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűléséről csaknem két évtizede tájékoztatja a miskolciakat. 2014 óta a Hívőszó heti vallási magazin szerkesztője, tavaly március óta a Fogadóóra havi magazin egyedüli szerkesztője, műsorvezetője és riportere. Amint azt lapunknak elmondta, az elismerés meglepetésként érte. 

Kép
farkas ildikó sajtó díj március 15.


- Úgy érzem, hogy ez az elismerés nem csupán nekem szól, hanem annak a csapatnak is, ahol nap, mint nap dolgozom és ez a MIKOM közössége. Minden munkatársamnak köszönettel tartozom, hogy ezt most átvehettem itt, mert ebben a munkában, amit én végzek, ugyanúgy benne van a szerkesztők, riporterek, operatőrök, vágók, marketing munkatársaknak a tevékenysége is, mint az enyém – hangsúlyozta Ildikó, aki hozzátette még: lokálpatriótaként nagyon büszke, hogy minden iskoláját a városban végezte csakúgy, mint minden munkahelye is Miskolchoz kötötte és köti. 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.