Nemrégiben volt szerencsém belülről is bejárni a miskolci Városház tér egyik legszebb épületét, az Almássy-kúriát. Bár korábban megszámlálhatatlan alkalommal mentem már el előtte, egészen más élmény átlépni ódon kapuját. Odabent ugyanis igazi stíluskavalkád fogad: az eredetileg barokk stílusban épült kúria vaskos falai között egyaránt megtalálhatók a copf, a klasszicizáló vagy épp a romantikus elemek, ám épp ez a patinát árasztó stílusegyüttes meséli el nekünk, hogy egy olyan épület falai között lépkedünk, amely már sok mindent látott.
És nem is hazudik. Egy nemesi család története, a zsidó hitközség egykori jelenléte, a miskolci arisztokrácia kaszinói összejövetelei, üzletek, átépítések, egy pusztító gázrobbanás és az annak köszönhetően napvilágra került évszázados falfestmények egyaránt részei annak a történetnek, amelyet a Városház tér 13. falai őriznek.
Három kémény egy régi összeírásban
Hogy pontosan mikor épült fel a ma Almássy-kúriaként ismert épület, arra a rendelkezésünkre álló források alapján nem lehet egyetlen évszámmal válaszolni. Egy 1764-es miskolci pince- és kéményház-összeírás mindenesetre már említi az „Almássy úr” telkén álló kúriát. Ráadásul nem is akármilyen házról lehetett szó: három kémény után adózott, ami a korabeli Miskolc tíz legjelentősebb háza közé emelte. A hozzávetőleges építési dátummal pedig az egyik legidősebb, ma is álló miskolci épület kötődik az Almássyakhoz.
A család miskolci jelenlétének van egy másik korai nyoma is. Almássy János 1765-ben kelt végrendeletéből tudható, hogy volt háza Miskolcon. A korabeli birtokviszonyok ismeretében felmerült, hogy azt igazgatási központként használhatta, hiszen felesége, Borsi (Borsy) Anna révén Borsodban is birtokokhoz jutott. János fia, Almássy Pál pedig már Miskolcon született 1722-ben, vagyis a család miskolci gyökerei bizonyosan korábbra nyúlnak vissza annál, mint amit néhány későbbi összefoglaló feltételezett. Egy újabb történeti munka is Almássy János Borsi családba való beházasodásával kapcsolja össze a família miskolci megjelenését, így ezzel összefüggésben épülhetett meg a Városház téri kúria is.
Korszakok egymásra rakódva
Az Almássy-kúria különlegessége, hogy nem egyetlen építészeti korszak lenyomata. Az eredetileg késő barokk épületet az idők során többször átalakítottak, a 19. század második felében romantikus részletekkel gazdagították a homlokzatát, miközben a lépcsőházban copf és klasszicizáló elemek is fennmaradtak.
Az egyik legszebb részlet már az utcáról is látható: a díszteremből nyíló kis erkély finoman megmunkált kovácsoltvas mellvédje, amely a miskolci városképet díszítő hasonló iparművészeti emlékek egyik legkiemelkedőbb darabja. De érdemes odabent is figyelni a részletekre: fennmaradt az emeleti lépcsőfeljáró eredeti copf kapuja és vasrácsa, a pincelejáró jellegzetes ajtókeretelése, valamint több régi ajtótok és ablakrács is.
Az utcafronti rész azonban együtt változott a Széchenyi utca képével. A régi keskeny, íves üzletnyílásokat idővel átalakították, egy 1910–1920 között készült fényképen pedig már gazdagon faragott, szecesszióba hajló eklektikus faportálok láthatók. Évtizedekkel később olyan feliratok sorakoztak itt, mint az Édesség, Kenyérbolt, Fagyizó vagy Vas-Műszaki kereskedés, így a nemesi kúria földszintje ekkorra már teljesen belesimult a miskolci főutca hétköznapi életébe.
A „felrobbant ház”
A ház történetének legdrámaibb fordulata 1984-ben következett be. Egy nagy erejű gázrobbanás súlyosan megrongálta az emeleti részt és a tetőszerkezetet. Az esemény olyannyira beleégett a városi emlékezetbe, hogy a kúriát egy időben egyszerűen „felrobbant házként” is emlegették.
A robbanás azonban paradox módon egy nem várt titkot is felszínre hozott. A helyreállítás előtt részletesen megvizsgálták az épületet, és az utca felőli emeleti helyiségek falain a későbbi festékrétegek alatt gazdag mintájú, színes díszítőfestésre bukkantak. A legjobb állapotban az erkélyes nagyterem falfestése maradt fenn. Seres László restaurátor vizsgálata szerint a copf stílusú, fresco-secco technikával készült dekoráció egykorú az épülettel, mégis olyan jó állapotban került elő, hogy azt sikerült megmenteni.
A kutatások még egy meglepetést tartogattak. Az 1980-as évek végén az udvaron egy egykori imaház maradványai is előkerültek. A felfedezés egybevágott az írásos forrásokkal, ugyanis a 19. században egy ideig a zsidó hitközség birtokában volt a telek egy része.
Majdnem húsz évig tartott az újjászületés
A robbanás után hosszú út vezetett a helyreállításig. Közel egy évtizeden át dolgoztak az épületen, az utcai homlokzat rekonstrukciója 1993-ban fejeződött be, ám a belső tereken tovább folyt a munka. Az ekkor már „neverendig sztorinak” beillő felújítás 1998-ban vett újabb lendületet, amikor az épületet fele-fele arányban birtokló miskolci és megyei önkormányzat megállapodása után megkezdődhetett az átfogó, több ütemre bontott felújítás.
2002-re már az ötödik ütemnél jártak, a beruházásra pedig addigra több mint százmillió forintot fordítottak. Közben a kúria ismét megtelt élettel: itt működött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség és az Európai Információs Pont. A tervek mai szemmel már önmagukban is egy kis kortörténetet jelentenek: a közelgő magyar EU-csatlakozás jegyében Európa Háznak átkeresztelt épületben internetkávéházat és EU-ajándékboltot is terveztek, míg az udvart, valamint a tetőteret úgy kívánták kialakítani, hogy kamarakoncerteknek, színielőadásoknak és más rendezvényeknek is otthont adhasson. Falai között utoljára a Miskolci Közintézmény-működtető Központ, valamint a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet üzemelt.
Talán éppen ez az, ami a közelmúltbeli bejárásom során a leginkább megfogott az Almássy-kúriában. Ez a ház ugyanis nem steril módon, a szó rossz értelmében „régi”. Használták, alakították, átépítették, üzleteket nyitottak benne, majd egy tragédia után újjászületett – még ha nem is egyik napról a másikra. Falai között megfordultak arisztokraták, vallási vezetők, városi elöljárók, kereskedők és hivatalnokok, miközben körülötte több mint két és fél évszázad alatt szinte az egész város átalakult.
Az Almássy-kúria pedig közben végig ott állt a Városház tér 13. szám alatt, magán viselve mindezen korszakok lenyomatát. Ahogy ott áll ma is, éppen arra várva, hogy ismét megteljen élettel.
Nagy Attila
