Ugrás a tartalomra

Támfal omlott a lillafüredi függőkert fősétányára

Létrehozva
Az omlás helyszínét a katasztrófavédelem elkerítette, a helyreállítás ügyében a város már intézkedett.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A függőkert fősétányára szakadt egy hatalmas támfalszakasz csütörtökön délelőtt. A baleset során személyi sérülés nem történt, a kár viszont tetemes, a helyreállítás több tízmillió forintot emészt majd fel.

Durda Péter, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztálya városüzemeltetési és műszaki osztálynak vezetője a minap.hu-nak elmondta, a támfal mintegy húszméteres szakasza érintett. „Az omlás nem külső fizikai tényező hatására történt, egy ilyen támfal normál esetben körülbelül hatvan-hetven évet bír, ez pedig már csaknem száz éve épült. Elöregedett, statikailag meggyengült – mondta

Az osztályvezető hozzátette, a közvetlen élet- és balesetveszély elhárításáról intézkedtek, a szalagozás, kordonozás megtörtént, az önkormányzat pedig pályázati igényét jelezte Belügyminisztérium vis major alapjához. „A támfalat nagyjából ötvenmillió forintból lehet helyreállítani, ennek optimális esetben hetven százalékát fedezi majd a vis major pályázat, a maradék harminc százalékot pedig önerőként biztosítja az önkormányzat” – mondta Durda Péter, aki hozzátette, a munkálatok leghamarabb idén ősszel kezdődhetnek meg.

A lillafüredi függőkertet utoljára2013-ban újították fel. A több mint kétszázmillió forintos beruházás során megújultak a sétányok, javították a támfalakat, funkciókkal töltötték meg a teraszokat, sőt WiFi hálózatot, játszóteret, új bejáratot és két új teraszt is kialakítottak.

Kép
Fotó: Mocsári László

Csaknem száz éves
Lillafüreden 1927 és 1930 között Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban épült fel a Palotaszálló, amely egy meredek emelkedő tetején található. Ennek megerősítésére támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszert alakítottak ki. Innen nyílik az Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke, itt áll József Attila szobra és István főherceg látogatásának emlékoszlopa. A függőkertet két oldalról a Szinva, illetve a Garadna határolja.  

Ez is érdekelhet

Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.
Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.
Avasi útfelújítás
Csütörtökön is dolgoznak Miskolc útjain
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.