Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Jogi különbség lakás és üdülő között

Létrehozva
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy fél éve eladott lakásuk árából egy vidéki ingatlant vettek. Mivel a vételár megegyezett, arra számítottak, hogy az illetékkedvezmény miatt nem kell ilyen terhet fizetniük.

Most kapták meg az adóhatóság határozatát, miszerint a teljes vételár után meg kell fizetniük az illetéket, mivel a vásárolt ingatlan üdülőként van nyilvántartva, ezért nem illeti meg a cserepótló illetékkedvezmény őket. Kérdezte levélírónk, jogszerűen szabták-e ki a közterhet.

Ingatlanvásárlás során, megfelelő körültekintéssel szükséges eljárni. Igaz ez a megvételre kiszemelt ingatlan övezeti besorolásának a megállapítása kapcsán is. Az ingatlan jogi minősítését nem az épület otthonként történő használhatósága határozza meg, hanem az önkormányzat képviselő-testülete által rendelettel elfogadott övezeti besorolás. Sok esetben az ingatlanhirdetések sem tájékoztatnak arról, hogy a lakóházként alkalmas épület üdülőként van bejegyezve a telekkönyvbe. Elengedhetetlen az adásvételi szerződés megkötése előtt - számos egyéb mellett - az övezeti besorolást is tisztázni.

Üdülő vásárlása esetén, az illetéktörvény szerint, nem illeti meg a vevőt a cserét pótló illetékkedvezmény.

A törvény kimondja, hogy magánszemély vagyonszerző esetén az illeték alapja a lakástulajdon vásárlásakor, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül eladja, így a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének különbözetét kell fizetnie. E szabályban kifejezetten benne foglaltatik, hogy mind az eladott, mind a vásárolt ingatlannak lakástulajdonnak kell lennie.

Az adókedvezmény igénybevételekor nem az számít, hogy miként használjuk a megvásárolt új ingatlant, hanem az, hogy az ingatlan-nyilvántartásban hogyan szerepel.

Az üdülőként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzés az egyes lakáscélú állami támogatások igénybevétele esetén is hátrányt jelent. További jogi megkötések is nehezítik azok életét, akik lakás célra vásárolnak üdülőként nyilvántartott ingatlant. Ezért elengedhetetlen, hogy szakszerű ügyvédi közreműködést vegyünk igénybe adásvételi szerződés során.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.