Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: lemondás az öröklésről vagy örökség visszautasítása?

Létrehozva
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, ebben leírta, hogy két testvére van, az egyikük most elhunyt. Testvérének nincs sem leszármazója, sem házastársa, és a szüleik sem élnek, tehát ketten törvényes örökösök az élő testvérével. Azt kérdezte, hogy amennyiben le szeretne mondani az örökléséről még élő testvére javára, azt hogyan lehet megtenni.

Aki törvényes öröklésre jogosult az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben lemondhat az öröklésről. A lemondás kétoldalú jogügylet, tehát az örökhagyó életében kell hogy megtörténjen a szerződéskötés. Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti. A lemondás főszabály szerint kiterjed a hagyatéknak arra a részére is, amivel a lemondó hányada utóbb másnak kiesése következtében növekszik. A lemondás következtében az öröklésről lemondó személy az örökhagyó után nem örökölhet, azaz az öröklésből kiesik. A lemondás általában a lemondó leszármazóira nem hat ki.

A meghatározott személy javára való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában arra az esetre szól, ha a meghatározott személy az örökhagyó után örököl. Az öröklésről való lemondás történhet ingyenesen vagy ellenszolgáltatás fejében. A felek a lemondásról szóló szerződést később módosíthatják vagy akár fel is bonthatják. A törvényes és a végrendeleti örökös is visszautasíthatja az örökséget. A visszautasítás kizárólag az örökhagyó halála után történhet, tehát ez az örökös egyoldalú nyilatkozata. A visszautasítás szóban is érvényes, így az megtehető például a hagyatéki tárgyaláson is.

Az örökség részbeni visszautasítás nem megengedett. Kivétel a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklése. Ezen tárgyak öröklése önállóan is visszautasítható. Az örökös a hagyatékot más személy javára szólóan nem utasíthatja vissza, vagyis nem jelölheti meg, hogy kiesése esetén ki legyen az örökös.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.