Ugrás a tartalomra

Miféle mozgalmat is ünneplünk május elsején? 

Létrehozva
A kommunista rendszerek politikai megfontolásból – a dolgozó népre hivatkozva – kiemelt ünnepként kezelték május elsejét. De tényleg csak ennyi van mögötte? Lássuk, mit ír róla a világháló enciklopédiája. 

A keleti blokkot alkotó országokban eredetileg a „munkások ünnepének” hívták, majd a „munka ünnepévé” változtatták, hogy a munkások mellett a parasztok és az értelmiségiek is magukénak érezzék az ünnepet. Hazánkban 1946 óta nemzeti ünnep. A rendszerváltás után „a munka ünnepe” elnevezése maradt meg.

Na de hogyan lett nemzeti ünnep?

A nemzetközi szocialista, szakszervezeti és munkásmozgalmak térnyerésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is. Mindennek nyomán a hagyományos munkásünnep fokozatosan nemzeti ünneppé nőtte ki magát a világ számos országában.

Kép
2013. május 1-jei ünnepi felvonulás Ausztria fővárosában, Bécsben

Az Egyesült Államokban már 1894 óta nemzeti ünnep a munka ünnepe, ám a szokásostól eltérően szeptember első hétfőjén tartják. Franciaországban 1919 óta, Svédországban 1939 óta, Brazíliában 1924 óta nemzeti ünnep a munka ünnepe. Napjainkban a világ több mint százhatvan országában ünnepnap május elseje. 

Az eredetmítosz – először: Munkás Szent József

1955-ben a római katolikus egyház is csatlakozott a világ dolgozóihoz, amikor XII. Piusz pápa május 1-jét Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította: ezzel május elseje katolikus ünnep is lett. Ő volt az, aki ácsmesterségre tanította nevelt fiát, Jézust. Tiszteletének hónapja általában márciusra esett.

Kép
Képek: wikipedia.org 

Munkás Szent József egyébiránt az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok védőszentje.

Az eredetmítosz – másodszor: munkavállalók szolidaritási napjának régmúltja

Modernkori történetünk 1886. május 1-jén indul, amikor is a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A többnapos tüntetéssorozaton és a sztrájkokban mintegy háromszázötvenezer munkás vett részt. 

Kép
Haymarket Square 1886. május 4., a szocialista-anarchisták bombarobbantása, korabeli illusztráció

Az esemény negyedik napján, május 4-én a helyi anarchista vezetők a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, azok így azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba – tudhattuk meg 2022 áprilisának végéhez közeledve. 

(Borítókép: nyugat.hu) 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.