Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Önkormányzati lakásba a bérlő által befogadható személyek

Létrehozva

Miskolci olvasónk önkormányzati tulajdonú bérlakásban lakik. A lakásnak édesanyjával közösen bérlőtársai. Mivel a lakás kétszobás, így egy-egy szobát használnak külön-külön az egyéb helyiségek közös használata mellett. Levélírónk pár hónapja megismerkedett egy hölggyel, és vele élettársi kapcsolatot kíván létesíteni. Kérdezi ezek után: ahhoz, hogy az élettárasa hozzáköltözhessen, szükség van-e valakinek a hozzájárulására?

A kérdésre a választ a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. Tv. adja meg. E szerint a bérlő a lakásba más személyt - a kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével - a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be. Ha a lakás önkormányzati tulajdonban áll, tágabb lehetőségekkel élhet a bérlő, mert a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét.

Önkormányzati lakásba a bérlő más személyt, így élettársát, csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhatja be. A bérlőtársak –mint olvasónk és édesanyja is- a lakás együttes bérlői. A bérlőtárs a lakásba más személyt - a kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével - a másik bérlőtárs írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.

Összefoglalva tehát a szabályokat: a bérlőtárs más személyt a lakásba csak a másik bérlőtárs és a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be, ez a szabály érvényesül tehát olvasónk esetében is.

dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.