Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Erzsébet tér

Létrehozva
A fekete-fehér, 1955-ben készült felvételen az Erzsébet tér látható az Avastól nézve, csakúgy, mint a napokban készül párján.
Kép
Mocsári László fotója

Az Erzsébet tér egyike a város legrégebbi tereinek, kialakításában nagy szerepet játszottak az esztétikai szempontok, ugyanis a korábban itt állt, lebontott malom helyén rálátás nyílt az Avasi és gótikus templomra és a Szinvára. Az 1890-es években Papmalom, később Fürdő térnek nevezték, Erzsébet térnek csak később nevezték el, de rövidebb ideig hívták Szabadság térnek is.

Kép
A régi felvétel forrása: Fortepan/Pálfi Balázs

A fürdő épületét 1892-ben kezdték építeni, ugyanekkor épült a vele szemben lévő Diószeghy-ház, de a téren helyezkedik el az egykori Aranyszarvas patikának helyet adó saroképület, szembe szomszédja, a Steinfeld-ház, az Erzsébet tér 1. szám alatti Pataky-Arday-ház, valamint a Miskolci Akadémiai Bizottság székháza is. Az első szökőkutat és virágágyásokat 1912-13-ben alakították ki. Legutóbb 2010-ben korszerűsítették az Erzsébet teret, ekkor bontották ki újra a Szinvát és alakították ki az új Erzsébet hidat is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.