Ugrás a tartalomra

Akkor és most: A Bársony-ház és a Lévay József Református Gimnázium

Létrehozva
A felvételeken a Lévay gimnázium főépülete, illetve a Bársony-ház látható, utóbbi ma az oktatási intézmény egyik kollégiumi épülete.
Kép

A régi és az új kép jobb oldalán található kétemeletes iskolaépületet a miskolci református gimnázium számára építették, és 1898-a készült el. Az iskola 1935-ben vette fel korábbi tanárának, a neves költőnek, Lévay Józsefnek a nevét. A második világháborút követően 1948-ban államosították, 1950-ben Mikszáth Kálmán nevét vette fel, 1953-ban pedig összevonták az akkor már Földes Ferenc nevét viselő volt Fráter György Királyi Katolikus Gimnáziummal. A Lévay 1993-ban indult újra, a felvételen látható épületét pedig 1996-ban kapta vissza, az addig ott működő Zrínyi Ilona Gimnázium (korábbi nevén Vámosi Ilonka Leánygimnázium) ekkor költözött a Nagyváthy utcára. A baloldali épület a Bársony-ház, ami az egykori Derékpiac helyén áll. Az épületen látható egy emléktábla, amely Bársony Jánosra, Miskolc városi tiszti ügyészére emlékezik. 1891-ben, a ház alapozásakor, 2,5 méter mélyen találták meg a Bársony-házi „szakócákat”.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.