Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A József laktanya

Létrehozva
A régi képeslapon látható épületnek az elmúlt száz évben kalandos volt a története, de már csaknem harminc éve a miskolci Herman Ottó Gimnáziumnak ad otthont.
Kép

Eredetileg itt működött a József laktanya, itt állomásozott a miskolci 10. honvéd gyalogezred. 1926-ban Csáki István tervező munkája alapján kétemeletes lett az épület, és előbb csendőrparancsnokság, majd 1945 után a Miskolci Járási Rendőrkapitányság működött benne. Használták még honvédtovábbképző intézetként, azután újra laktanyaként. 1957 és 1980 között a járási és megyei munkásőr-parancsnokságnak, 1964 és 1987 között pedig a pártoktatási igazgatóságnak adott helyet. Ekkor megkezdték az épület felújítását, ami 1989-ben leállt. 1992-ben Pirity Attila tervei szerint iskolaépületté alakították át, ide költözött be a Herman-gimnázium, melynek addigi épületét a város visszaadta a katolikus egyháznak. A gimnázium 1993-ban költözött be, 1995-ben az épülettel szemben átadták az új tornacsarnokot is, melyet az iskolával híd kapcsol össze.

Kép

(Tajthy Ákos szövege Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.