Ugrás a tartalomra

Kormányinfó: tovább csobog az olcsó benzin, de nem mindenkinek

Létrehozva
Újabb feltételekhez kötik a hatósági áras benzin vásárlását, jelentette be Gulyás Gergely.

Szokatlan időpontban, szombaton 11 órakor tartott Kormányinfót Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő. Súlyos bejelentésre lehetett számítani, ám ez csak részben érkezett meg.

A szerdai kormányülés döntéseit ismertették. Mindennek az MTI ágyazott meg pénteken a MOL elnökével készült anyagában - aki egyébként htek óta masszírozza a sajtó előtt a kormányt, hogy oldják fel a benzinárstopot.

A százhalombattai finomtó karbantartás miatt leáll, a leállás pontos hossza egyelőre nem ismert. 

- A szankciók és a háború által előidézett helyzetben feloldjuk a stratégiai készlet egynegyedét, ami a hazai igények egy részének fedezésére elegendő - mondta Gulyás Gergely, felvezetve, hogy még több feltételhez kötik a 

Több mint 180 millió litert szabadítanak fel a stratégiai készletből, ebből tartják fent a lakosság számára a 480-as benzinárat, amit mostantól

csak magántulajdonú járművekbe, mezőgazdasági gépekbe és taxikba lehet tankolni.

Elkezdhetik tehát kilométerekkel való spórolást a céges autók is.

A gáz kiváltására alkalmas alternatívákat is keresnek: a lignit termelés megnövelését és a Mátrai erőmű korábban lállított blokkjait is újrainítanák. Tűzifát nem lehet kivinni az országból. Az aszályhelyzetre is létrejött egy operatív törzs - tájékoztatott a miniszter.

A céges autókról szóló rendelet részleteit összegyűjtötte a telex.hu is:

  • A külföldi autók mellett szombat déltől – a taxik kivételével – kiesik a hatósági árra jogosultak köréből minden jármű, melyet forgalmi engedélye szerint nem természetes személy üzemeltet.
  • A nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött jármű üzemanyag tankjának töltése céljából értékesített üzemanyag sem lesz már hatósági áras, a kannákba tankolás lehetősége 480-as áron tehát megszűnik.
  • A benzinkút üzemeltetője lesz jogosult a gépjármű forgalmi engedélyének
    segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját ellenőrizni, hogy megbizonyosodjon róla, jogosult-e az illető hatósági áron tankolni.
  • A kisbenzinkutak átmeneti állami támogatásért folyamodhatnak december 31-ig az ellátásbiztonság érdekében. Ennek összege nem haladhatja meg a 400 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

A ‘95-ös benzin piaci ára pénteken 692,9 Ft/liter, a gázolajé 737,9 Ft/liter volt, szemben a 480-as hatósági árral. Az új szabály miatt a szállítmányozással foglalkozó cégek működési költsége tehát jelentősen nő, ez pedig további lökést adhat a 11,7 százalékon álló inflációnak is.

A másik friss rendelet a stratégiai kőolajkészlet felszabadításáról szól, eszerint:

  • A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség megfelelő minőségű és mennyiségű folyékony motorikus üzemanyaggal történő zavartalan ellátása érdekében a biztonsági kőolajtermék készletekből e rendeletben előírtak szerint 184 millió liter motorikus gázolajat szabadít fel. (Ez Gulyás tájékoztatása szerint a készlet 24 százaléka.)
  • A elszabadított mennyiséget a Szövetség tagjai kizárólag a magyarországi töltőállomás-hálózatában, illetve viszonteladó partnerei részére értékesíthetik tovább Magyarország határain belül, benzinkúti értékesítés céljából.
  • A Szövetség a visszapótlási kötelezettségének 2023. április 1-jéig tesz eleget.
  • A felszabadított készlet jövedéki adó, általános forgalmi adó és Kt. szerinti tagi hozzájárulás nélküli értékesítési ára 292,60 Ft/liter.
  • A NAV ellenőrzi a rendeletbe foglalt kötelezettségek megtartását, ha ezek megsértését állapítja meg 6 millió forinttól 15 millió forintig terjedő bírságot szab ki.

(Borítókép forrása: MTI)

 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.