Ugrás a tartalomra

Miskolcon is megemlékeztek a roma holokausztról

Létrehozva
A Miskolci Mindszenti templomban tartott szentmisével, hangversennyel és a világhírű hegedűvirtuózzal, Roby Lakatossal emlékeztek a nemzetközi roma holokausztra. 
Kép
roma holokauszt mise
Fotók: Mocsári László

Az eseményen a Jászai-Mari díjas színművész, Szegedi Dezső is közreműködött. Továbbá a szervező Episztémé Egyesület elnöke, Gulyás Klára és Müllner András, az ELTE egyetemi docense is beszédet mondott.

Kép
roma holokauszt mise
A templom plébánosa, Juhász Ferenc atya

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. A szervezet kezdeményezte, hogy augusztus 2-án, délben, egyperces csenddel emlékezzenek meg a holokauszt cigány áldozatairól. Az eseményről a világ számos országában megemlékeznek. Az emléknapon az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor területén koszorúzást, Magyarországon virrasztást rendeznek az áldozatok emlékére, emellett megemlékeznek a 2008–2009-es romagyilkosságok áldozatairól is.

Kép
roma holokauszt mise
Az eseményen a városvezetés is képviseltette magát.

A szentmisét követően a Roby Lakatos Trió közreműködésében megtartott hangverseny végeztével a megjelentek sétával adóztak az áldozatok emléke előtt, amit a Kálvária domb lábánál fekvő Roma Holokauszt Emlékműnél tartott ünnepi emlékműsorral zártak.

(A rendezvényt támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Roma Területi Önkormányzat, Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata és Barna Róbert Országos Roma Önkormányzat képviselő.)

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.