Ugrás a tartalomra

Meghalt Olivia Newton-John

Létrehozva
Énekesnőként és filmsztárként is nemzetközi hírnévre tett szert Olivia Newton-John, akinek férje, John Easterling elmondása szerint hétfő reggel békésen halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében. Több mint 30 éve küzdött a mellrákkal, a halál konkrét okát nem közölték. 73 éves volt.

A nagy áttörést 1978-ban érte el, amikor John Travolta oldalán játszott a Grease-ben. Sandy szerepe ikonikus volt, akárcsak a film több dala: a You're the One that I Want, a Summer Nights és a Hopelessly Devoted to You.

Legnagyobb slágere a Physical volt 1981-ben, amely tíz hétig vezette az amerikai slágerlistát, ezzel minden rekordot megdöntve a 80-as években. Karrierje során végig környezetvédelmi és állatjogi aktivistaként tevékenykedett.

1992-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, de a betegség tünetmentessé vált, majd 2013-ban kiújult. Újra remisszióba került, de 2017-ben ismét kiújult.

Olivia Newton-John, aki brit származású, de Ausztráliában nőtt fel, 1984-ben ment hozzá Matt Lattanzihez, akivel a Xanadu forgatásán találkoztak. Egy gyermekük született, Chloe Rose 1986-ban. 1995-ben váltak el. John Easterlinggel 2008-ban kötött házasságot.

John Travolta az Instagramon búcsúzott egykori partnerétől:

"Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Annyira szeretlek. Találkozunk majd az út végén, ahol újra együtt leszünk mindannyian. A tiéd voltam az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak! A te Dannyd, a te Johnod!"

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.