Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A belvárosi református templom egykori parókiája

Létrehozva
Kép

A felvételeken a Palóczy utca 19. szám alatti épület látható. A Belvárosi Református Gyülekezet régi-új épülete hajdanán püspöki, esperesi és lelkészi hivatalnak is otthont adott, azonban a kilencvenes évekre nagyon lepusztult, sokáig kérdéses volt, hogy a gyülekezet megtartja-e. Szabó Sándor, a gyülekezet nemrégiben kibúcsúzott lelkipásztora korábban lapunknak úgy fogalmazott, bár a felújítás költségesebb volt, megérte, hiszen így nem keletkezett Miskolc történelmi belvárosában egy újabb foghíj.

Kép

A megújult épület falán idén június 26-án avatták fel dr. Enyedy Andornak, a Belvárosi Református Gyülekezet alapító lelkész-püspökének emléktábláját is. Ő volt az, aki a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökeként az 1948-as államosítások után nem volt hajlandó átadni a Sárospataki Református Kollégiumot, pedig erre Rákosi Mátyás személyesen kérte. Tettét megtorolták: menesztették püspöki tisztségéből, és nyugdíjazták lelkészi állásából, az egyházkerület pedig 1953 és 1957 között elvesztette önállóságát: beolvasztották a szomszédos tiszántúliba.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.