Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: A Nagyváthy utcai iskolaépület

Létrehozva
A Nagyváthy János u. 5 sz. alatti iskolaépület egyike Miskolc első állami általánosiskola-épületeinek.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

Megépítéséről 1907-ben döntött a város közgyűlése, a „magyaros stílusú” főépület Galter János tervei alapján készült, és 1909-ben, Miskolc önálló törvényhatósággá válásának évében, Szentpáli István polgármestersége idején avatták fel ünnepélyes keretek között. Az iskolaépületet először 1984-ben bővítették, ekkor egy kilenc tantermet magába foglaló épületszárny és nagy tornacsarnok épült a Szinva felőli oldalon. Az általános iskolát a kilencvenes évek elején bezárták, azonban nem maradt üresen: ide költözött be 1996-ban a Zrínyi Ilona Gimnázium, miután a Kálvin János utcai ingatlant ugyanis a Tiszáninneni Református Egyházkerület visszaigényelte.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

1998-ban egy 1162 négyzetméteres új szárny épült, melyben díszterem (ez egyben ebédlő is), melegítőkonyha, öltözők, próbaterem, nyelvi és informatikai termek és könyvtár is van.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.