Ugrás a tartalomra

Jövő héten indul a LED-izzók kiosztása

Létrehozva
A többi között erről is szó volt a Városvédelmi Egyeztető Testület szerdai ülésén - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza. 

A Gondoskodó Miskolc program egyik fontos pontja néhány napon belül megvalósul, ugyanis megérkeztek az izzók, amelyeket folyamatosan szortíroznak a városháza munkatársai. Jövő héten pedig meg is kezdik a fényforrások kiosztását, amiről minden regisztráltat e-mailben értesítenek majd - hangzott el a testület megbeszélésén. Azok a miskolciak, akik éltek a lehetőséggel, éves szinten több tízezer forintot is megspórolhatnak áramszámláikon az energiatakarékos izzók használatával.

A város közvilágítása is terítékre került az ülésen, mivel ezzel kapcsolatban a kormányzat néhány napja olyan döntést hozott, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek a szolgáltatás korlátozásáról. Miskolcon mintegy 20 ezer lámpa biztosítja a biztonságot nyújtó fényeket. Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt az idei évben mintegy 450 millió forintba kerül a közvilágítás, a jelenlegi információk alapján ez az összeg jövőre több mint 2 milliárd forintot emésztene fel. Az ügyben a közgyűlésnek kell rendeletet alkotnia, az esetleges alternatív megoldások kidolgozása jelenleg is tart - hangzott el az egyeztető fórumon. A többi között olyan szempontokra is figyelemmel kell majd lennie a döntéshozóknak, mint például az a jogszabály, amely előírja, hogy gyalogos átkelőhely csak olyan helyen létesíthető, ahol van közvilágítás.  

Szóba került a szolgáltatóházak távfűtésének ügye is. Több helyen ugyanis az érintett cégek, intézmények leválnának a szolgáltatásról, ám ennek jogi és műszaki feltételei is vannak. Az ülésen elhangzott: ezzel kapcsolatban megkezdődött az információk begyűjtése, de az már biztosan látszik, hogy nem lehet átfogó és minden érintettre vonatkozó egységes megoldást kidolgozni. 

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.  

 

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.