Ugrás a tartalomra

Adventi programkavalkáddal készül az MKK Miskolc belvárosában

Létrehozva
Advent három, decemberi vasárnapján változatos programokkal várja a családokat a Miskolci Kulturális Központ a belvárosban. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

December 4-én, 11-én és 18-án is egész napos, ünnepi programokkal várja a család minden tagját az MKK advent alkalmából. December első vasárnapján a Művészetek Házában kézműves foglalkozásokkal, üvegfestés workshoppal, csúnya pulcsi versennyel és könyvcsere programmal is hangolódhatunk a közelgő ünnepre, míg a legkisebbeket karácsonyi mesekuckó és gyermekelőadás varázsolhatja el Bing nyusziékkal és a Mikulással. A Művészetek Háza előtti téren már délelőtt tíztől ajándékokat keresgélhetünk a kézműves vásárban, délután aztán a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, sőt, még közös fotót is készíthetnek a nagyszakállúval. Fél négytől a Nagycsaládosok Miskolci Egyesülete és a Miskolci Állategészségügyi Telep részére indul adománygyűjtés, majd fél hattól a ZENITA Hang-varázs Stúdió tehetségei, a Rebellions együttes és Éva Bence ad ünnepi műsort. 

December 11-én A padlás című darab segíti az ünnepre hangolódást a Művészetek Házában, és matiné előadáson vetítik a Pil – A neveletlen királylány c. animációs kalandfilmet. Ismét lesznek kézműves foglalkozások, sőt, folytatódik a Hozz egy könyvet, vigyél egyet! adventi akció is. A MÜHA előtti téren gasztróval egészül ki a kézműves vásár. Délután ünnepi musical műsorral lép fel a 4-Dance Club, a programot Zsaya koncertje zárja majd. Ezüstvasárnap a Gyermekek és Családok Átmeneti Otthonát és a MÁSA Miskolci Állatsegítő Alapítvány munkáját segíthetjük adományainkkal. 

December 18-án délelőtt 9 és délután 1 óra között adventi termelői nap várja a miskolciakat az Erzsébet téren. Tíz órától a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium, majd Kucskár Huba lép fel, tizenegytől pedig a Classic Brass Quintet ad karácsonyi koncertet. Kitelepül a Fügedi Márta Hagyományőrző Egyesület kézműves vására és foglalkoztatója, és lesz alpaka-simagó is, a jótékonyság jegyében pedig ruhaadományainkkal segíthetjük a rászorulókat. 

A részletes program

December 4. vasárnap

Művészetek Háza
- 10:00-21:00 Hozz egy könyvet, vigyél egyet! adventi akció
- 10:00-11:00 Adventi üvegfestés workshop (10 éves kortól)
- 11:00-12:00 Bing Nyusziék és a Mikulás gyermekelőadás (részvétel belépővel)
- 12:30-16:00 Kézműves foglalkozás 
- 13:00-14:00 Adventi üvegfestés workshop (10 éves kortól)
- 15:00 A kis Winnetou – német családi kalandfilm, 103 perc, 2021 (részvétel mozijeggyel)
- 16:00-17:00 Bing Nyusziék és a Mikulás előadás (részvétel belépővel)
- 17:00-17:30 Karácsonyi mesekuckó
- 17:30-18:00 Csúnya karácsonyi pulcsik versenye

Művészetek Háza előtti tér
- 10:00-19:00 Kézműves vásár
- 14:00-16:00 Találkozz a Mikulással és barátaival! fotózkodás
- 15:30-17:00 Adománygyűjtés a Nagycsaládosok Miskolci Egyesülete és a Miskolci Állategészségügyi Telep részére
- 17:30-19:00 ZENITA Hang-varázs Stúdió tehetségei, Rebellions együttes és Éva Bence énekes műsora
- 17:30-19:00 Adventi üvegfestés workshop műveinek vetítése fényfestéssel és eredményhirdetés

December 11. vasárnap 

Művészetek Háza
- 10:00-16:00 Kézműves foglalkozás
- 10:00-21:00 Hozz egy könyvet, vigyél egyet! adventi akció
- 14:00-14:30 Karácsonyi mesék
- 15:00-17:00 A padlás előadás (részvétel belépővel)
- 15:00 Pil – A neveletlen királylány – francia animációs kalandfilm, 89 perc, 2021 (részvétel mozijeggyel)
- 19:00-21:00 A padlás előadás (részvétel belépővel)

Művészetek Háza előtti tér
- 10:00-19:00 Kézműves és gasztronómiai vásár
- 14:00-14:30 4-Dance Club ünnepi musical műsora
- 14:00-19:00 Adventi selfie-gép
- 15:30-17:00 Adománygyűjtés a Gyermekek és Családok Átmeneti Otthona és a MÁSA Miskolci Állatsegítő Alapítvány részére
- 17:15-19:00 Karácsonyi rajzverseny eredményhirdetés és képek kivetítése 
- 17:30-18:30 Zsaya koncert

December 18. vasárnap

Művészetek Háza
- 15:00 Toldi – A mozifilm – magyar animációs film, 107 perc, 2022 (részvétel mozijeggyel)

Erzsébet tér
9:00-13:00 Miskolci Adventi Termelői Nap
- 10:00 Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium – Betlehemi műsora
- 10:30 Kucskár Huba énekes adventi műsora
- 11:00 Classic Brass Quintet karácsonyi koncertje énekes közreműködővel
- Alpaka simogató
- Fügedi Márta Hagyományőrző Egyesület kézműves vására és foglalkoztatója
- Hozz egy számodra felesleges téli ruhát a rászorulóknak!
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.