Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Fráter György Katolikus Gimnázium

Létrehozva
Régi és új felvételünkön is a ma Fráter György Katolikus Gimnáziumként működő intézmény főépülete látható.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

Az iskola negyvennégy év kényszerű szünet után 1992-ben alakult újra, eleinte a Hunyadi utcán működött, utána költözött a Városház téri épületbe, ami azonban nem a Fráter eredeti épülete, hiszen az az iskola 1948-as államosításáig a mai Földes Ferenc Gimnázium épületében működött (sőt, a régi Fráter és a régi Lévay 1952-ben történt összevonásával alakult ki a mai Földes).

Kép
Mocsári László fotója

Az oktatás tehát 1992 szeptemberében a Szatmári Irgalmas Nővérek Hunyadi u. 6. szám alatti épületében indult el, majd az 1992/93-as tanév végeztével a Városház tér 6. szám alatti ingatlan - amely 1948-ig az Érseki Leánynevelő Intézetnek adott otthont - teljes egészében visszakerült a Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonába, így ezt követően ott folytatta működését a Fráter. Az iskolát az elmúlt húsz évben teljesen felújították, és új, oktatási funkciójú szárnyakkal is bővítették.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.