Ugrás a tartalomra

Kilencven esztendő, négy gyermek, tíz unoka és három dédunoka egy dolgos élet mérlege

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte Jászhalmi Lászlónét a miskolci Polgármesteri Hivatal nevében Simon Gábor önkormányzati képviselő.
Kép
Fotók: Mocsári László

A képviselő és az önkormányzat munkatársa egy csokor virággal és csokoládéval köszöntötte fel az ünnepeltet Veres Pál polgármester és a polgármesteri hivatal, valamint a magyar kormány nevében, átadva neki a miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot is. 
A szülinapos meglepő frissességgel és dinamizmussal fogadta a látogatókat, akik meg is jegyezték, hogy meghazudtolja a korát, akár évtizedeket is letagadhatna. Az ünnepelt Jászhalmi Lászlóné erre megjegyezte, hogy jókor jöttünk, a délelőtti órákban még valóban frissnek érzi magát, estére azonban már rend szerint alaposan elfárad. Mindazonáltal még van ereje a négy gyermekétől kapott tíz unokára és három dédunokára, amikor meglátogatják őt. 

Kép

Elmondta, nem tősgyökeres miskolci, annak idején Esztergomból költözött ide, amikor megtalálta élete párját egy kiránduláson, akit ide, nevezetesen a vasgyárhoz, a kohászathoz kötött a munkája. Ő addig Esztergom mellett Dorogon dolgozott a tanácsnál, mint hivatalnok. Ezt a munkát folytatta városunkban is, egészen az 1985-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. 

A hosszú élet nehézsége, hogy az ember mellől eltávozik a szerettei nagy része, az öt testvér és a szeretett férj is, túl korán 1993-ban, de itt vannak az utódok, a négy gyermek a tíz unokával, akik már három dédunokával is megajándékozták. Most egyik leányával él együtt, aki gondoskodik róla a Győri kapui otthonukban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.