Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A mai legfrissebb információk városunkból.

Több ezren ünnepelték együtt május 1-jét a Csanyikban. A nosztalgiamajálison gasztronómiai és kézműves vásár, vidámpark, ugrálóvár, koncertek és közös főzések várták a családokat.

Színpadavatóval egybekötött családi napot rendeztek vasárnap Görömbölyön. A színpad fedésére uniós pályázaton csaknem 10 millió forintot nyert a városrész, de a megemelkedett árak miatt az összeg kevésnek bizonyult ezért a terület önkormányzati képviselője saját képviselői keretéből kipótolta. Az eseményen elhangzott: a modern színpad a görömbölyiek összefogásának eredménye.

A Vertigo Dance Company lépett fel szombaton este a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás a Horizont Nemzetközi Kortárs Fesztivál és a 10. Színházi Olimpia közös rendezvénye volt. A produkció előtt Béres Attila direktor és Veres Pál polgármester köszöntötte a világhírű izraeli táncegyüttes tagjait, és a közönség soraiban ülő Izrael Állam magyarországi nagykövetét.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.